Az állami hírügynökség szerint Kína elkezdte megszervezni az állampolgárainak evakuálását Iránból. Az első csoport kedden szárazföldi úton indult el Teheránból Türkmenisztán felé.
Hszi Csin-ping elnök korábban azt mondta a konfliktussal kapcsolatban: országa „mély aggodalommal” figyeli a Közel-Keleten kialakult feszültséget, amit Izrael katonai akciói okoztak Irán ellen.
A kínai külügyminisztérium szerint már közel 800 kínai állampolgárt evakuáltak Iránból.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás