Aktiválták az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusát, és segítik a tagállami kormányokat, amik evakuálják a távozni kívánó állampolgáraikat, közölte az izraeli-iráni helyzet miatt rendezett keddi külügyminiszteri videókonferencia után Kaja Kallas. Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének elmondása alapján a megbeszélés egyik célja az volt, hogy összehangolják az evakuálásokat, mert vannak olyan tagállamok, amelyeknek nincsenek repülőgépeik.
Kallas szerint a tárcavezetők mindkét oldalt arra szólítják fel, hogy tartsák be a nemzetközi jogot, és mutassanak visszafogottságot. Úgy vélte, az USA és Irán tárgyalásainak leállásával a feszültségek enyhítésében van szerep, amit az EU betölthet, ezzel szerinte a miniszterek is egyetértettek. Iránnak nem lehet atombombája, ennek a megelőzéséhez a diplomácia a megoldás. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a múlt héten kimondta, hogy Irán megsérti a kötelezettségeit, és „nem lehetünk engedékenyek”, miközben gyorsítja az atomprogramját.
Ugyanakkor több miniszter azt is elmondta, hogy Gázáról sem fordíthatják el a figyelmüket, ahol tűzszünetre, a túszok elengedésére és a humanitárius segélyek beengedésére lenne szükség. Folyamatban van az EU és Izrael közti társulási egyezmény felülvizsgálata, erről a miniszterek a jövő heti ülésükön tárgyalnak.
Figyelik az energiapiaci fejleményeket, a feszültségben Kallas újabb okot látott arra, hogy lejjebb vigyék az orosz olajra bevezetett ársapkát.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!