Az iráni egészségügyi miniszter szerint az izraeli csapások áldozatai főleg nők és gyerekek
Az Iránt ért izraeli csapásokban meghaltak vagy megsebesültek többsége nő és gyermek – közölte az ország egészségügyi minisztere, Mohammad-Reza Zafarghand az iráni állami média szerint.
A három napja tartó konfliktus halálos áldozatainak számát hivatalosan nem közölték, de pénteken Irán ENSZ-megbízottja azt mondta, hogy a csapások első hullámában legalább 78 ember halt meg. Másnap az állami média arról számolt be, hogy legalább 60 ember halt meg, amikor egy rakétacsapás egy lakótömböt ért.
(CNN)
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás