25 év börtönre ítélték Salman Rushdie támadóját

151

Pénteken 25 év börtönre ítélte a bíróság Salman Rushdie író támadóját, a libanoni származású, de az Egyesült Államokban élő Hadi Matart. Az ítélet három hónappal azután született meg, hogy az esküdtszék gyilkossági kísérletben bűnösnek találta a férfit. Matart emellett további hét év börtönre ítélték a pódiumon beszélgetni készülő Henry Reese megszúrásáért, de mivel ez a támadás ugyanakkor történt, a két büntetést párhuzamosan töltheti majd le – írja a Guardian.

Az indiai születésű, most 77 éves író 2022. augusztus 12-én éppen előadást akart tartani a New York állambeli Chautauquában egy irodalmi fesztiválon, amikor egy férfi felrohant a színpadra, és többször megszúrta a nyakán, a fején, a felsőtestén és a bal kezén. Rushdie-n életmentő műtétet kellett végrehajtani, a merénylet után sokáig lábadozott, fél szemére megvakult, és a bal keze is súlyosan megsérült.

Matar a hivatalos ügyészségi álláspont szerint a Hezbollah tavaly likvidált vezetője, Hasszán Naszrallah egy korábbi beszéde miatt támadt rá Rushdie-re. Ebben Naszrallah egy Khomeini ajatollah által kiadott fatváról beszélt, amely az író megölésére szólított fel az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Matar később beismerte, hogy csak pár oldalt olvasott el a könyvből, de azt mondta, nem szereti Rushdie-t, mert megtámadta az iszlámot.

Matar az ítélethirdetés előtt is arról beszélt, hogy Salman Rushdie szerinte tiszteletlenül akar bánni másokkal, bántani akarja őket, és ezzel ő nem ért egyet.

Jason Schmidt kerületi ügyész szerint Matar szándékosan úgy tervezte meg a merényletet, hogy a lehető legnagyobb kárt okozza, nemcsak Rushdie-nak, hanem az egész közösségnek, mind az 1400 embernek, akik ott voltak aznap az eseményen. Schmidt szerint ezzel a férfi lényegében maga választotta a maximálisan kiszabható, 25 éves börtönbüntetést. Rushdie egyébként korábban részletesen beszélt a támadásról, és arról a pillanatról is, amikor úgy érezte, meg fog halni.

Rushdie magyar fordításban 2024-ben megjelent Diadalváros című könyvéről itt írtunk kritikát, másik 2024-es könyvéből, a Kés. Elmélkedések egy gyilkossági kísérlet után-ból itt olvasható részlet.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!