Brit vadászgépek tartóztattak fel orosz repülőgépeket a NATO-légtér közelében

2037

Az elmúlt 48 órában kétszer is riasztották a brit Királyi Légierő Typhoon típusú vadászgépeit, miután orosz katonai repülőgépek veszélyesen közel kerültek a NATO légteréhez a Balti-tenger térségében, számolt be a Telegraph. Ez volt az első alkalom, hogy a Royal Air Force (RAF) gépeit a Chessman-művelet keretében vetették be, amely az európai légvédelem megerősítésére irányuló új NATO-misszió.

A gépeket a skóciai Lossiemouthból három hete vezényelték át a lengyelországi Malbork légibázisra, ahol a svéd erőkkel közösen teljesítenek szolgálatot. A hat Typhoonból álló flottát 200 brit katona támogatja. A brit kormányzat szerint ez az eset is azt mutatja, hogy Oroszország egyre agresszívebben teszteli a nyugati katonai szövetséget.

„Az Egyesült Királyság megingathatatlanul elkötelezett a NATO mellett. Az orosz agresszió erősödésével és a biztonsági fenyegetések növekedésével fokozottabban igyekszünk megnyugtatni a szövetségeseinket, elrettenteni az ellenfeleket és megvédeni nemzetbiztonságunkat. Ez a küldetés megmutatja, hogy képesek vagyunk a NATO legújabb tagjával, Svédországgal együttműködni, és megvédjük a szövetség légterét, bárhol, bármikor, amikor csak szükség van rá”, nyilatkozta Luke Pollard, a fegyveres erők minisztere a Telegraphnak.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!