Letartóztattak egy transznemű nőt Floridában, mert egy kormányépületben a női mosdót használta

1566

A floridai rendőrség március 19-én letartóztatott egy transznemű nőt, mivel a Tallahassee-i állami Capitolium női mosdóját használta, írja az MSNBC. Ez volt az első alkalom, amikor a transzneműek mosdótilalmára hivatkozva tartóztattak le valakit egy államban.

A 20 éves Marcy Rheintgen főiskolai hallgatót birtokháborítás vádjával tartóztatták le, a nő ugyanis megszegte azt a floridai törvényt, amely megtiltja, hogy valaki a kormány tulajdonában vagy bérleményében lévő épületben a születéskor kijelölt nemének nem megfelelő mosdót használja.

Az Associated Press szerint Rheintgen még ez eset előtt levelet küldött minden floridai állami törvényhozónak, hogy tájékoztassa őket arról, hogy a Capitoliumban a nemi identitásának megfelelő illemhelyet kívánja használni, és egy fényképet is mellékelt magáról az azonosításhoz.

„Tudom, hogy a szíved mélyén érzed, hogy ez a törvény helytelen és igazságtalan. Tudom, hogy a szíved mélyén érzed, hogy a transznemű emberek is emberek, ezért nem tartóztathatsz le minket. Tudom, hogy tisztában vagy vele, hogy nekem is van méltóságom. Ezért tudom, hogy nem fogsz letartóztatni”, írta, később pedig azt mondta, hogy meg akarta mutatni, milyen abszurd a törvény a gyakorlatban.

„Ha bűnöző leszek, akkor nagyon nehéz lesz normális életet élnem, csak azért, mert kezet mostam”, mondta és hozzátette, elborzad attól, mi következhet ezután. Rheintgen egyébként a nagyszüleit látogatta meg, és ha elítélik, akár 60 nap börtönbüntetésre is számíthat.

Nadine Smith, az egyik floridai LMBTQ polgárjogi szervezet vezetője nyilatkozatában arról beszélt, hogy Rheintgen letartóztatása nem a biztonságról szól, hanem „a kegyetlenségről, a megaláztatásról és az emberi méltóság szándékos csorbításáról”.

„A transznemű emberek generációk óta mindenféle gond nélkül használják a nemüknek megfelelő mellékhelyiségeket. Ami megváltozott, az nem a jelenlétük, hanem a törvények, amelyek célja, hogy megfélemlítsék őket”, fogalmazott a jogvédő.

Florida egyike annak a tucatnyi államnak, amelyben mosdóhasználat tilalma van érvényben a transznemű emberek számára, és csak Utah a másik állam, ahol bűncselekménynek is minősül. Az elmúlt években a republikánus törvényhozók országszerte több törvényt fogadtak el a transzneműek jogainak csorbítására.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!