Netanjahu bejelentette, hogy Izrael megszállja a Gázai övezetet, és előkészíti a Trump-terv végrehajtását

831

Az izraeli kormány nemzetbiztonsági kabinetje vasárnap megszavazta, hogy Izrael növelni fogja a Hamászra gyakorolt katonai nyomást, és átveszi a Gázai övezet feletti „biztonsági ellenőrzést”, hogy így elő tudja készíteni a terepet a Trump-terv végrehajtásához.

A Benjámin Netanjahu által ismertetett határozat jelentőségét az adja, hogy Izrael korábban nem volt hajlandó konkrétumokat elárulni arról, hogyan képzeli el saját szerepét a Gázai övezet jövőjében. Az izraeli miniszterelnök szavaiból azonban kiderült, hogy a kormány az enklávé katonai megszállása és a Donald Trump által bejelentett, a Gázai övezetnek a palesztinok kitelepítésével járó ingatlanfejlesztési projektje mellett döntött. Ugyan Donald Trump azzal kecsegtette a palesztinokat, hogy „gyönyörű” jordániai vagy egyiptomi otthonokba települhetnek át, azonban több lap is úgy tudja, amerikai és izraeli diplomaták olyan prémium lokációkat akarnak meggyőzni a kitelepítettek befogadásáról, mint Szíria, Szudán, Szomália és Szomáliföld.

Netanjahu a döntést ismertető sajtótájékoztatóján amellett érvelt, hogy a Hamász szisztematikus elpusztításával a Gázai övezetben maradt izraeli túszok kiszabadítása is lehetségessé válik. A miniszterelnök azt mondta, a harcok intenzitásának feltekerése mellett a megszokott közvetítők bevonásával folyamatosan zajlanak a tárgyalások is. Szombaton felröppent a hír, hogy a Hamász beleegyezett egy olyan konstrukcióba, mely 5 élő túsz elengedése fejében 50 napos tűszünetet garantálna a Gázai övezetben; azonban Izrael 10 túsz szabadon bocsátását követelte.

2023. október 7-e óta Izraelnek csak nyolc túszt sikerült titkosszolgálati-katonai eszközökkel kiszabadítania, miközben a Hamász terrortámadásában elhurcolt 251 ember közül már becslések szerint mintegy 40-en nincsenek életben. A januárban megkötött, március közepén összeomlott tűzszüneti megállapodás során Gázából 33 túsz került haza – 1800 palesztin fogolyért cserébe. Az izraeli hírszerzés szerint még 59 túsz van a palesztin terrorszervezetek fogságában, és felük már nincs életben.

A túszok hozzátartozói és az őket támogató aktivisták attól tartanak, hogy a háború újraindításával jelentősen csökkentek a túszok életben maradási esélyei, és azzal vádolják Netanjahut, hogy csak saját politikai túlélése érdekében, szélsőséges koalíciós partnerei nyomására nyúlt ismét az erőszakhoz.

A belpolitikában válságról válságra evickélő Netanjahu ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2024 novemberében a Gázai övezet szándékos kiéheztetésének vádjával nemzetközi elfogatási parancsot adott ki, ennek ellenére a magyar kormány meghívására szerdán Budapestre látogat.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!