Illegális magyar pártfinanszírozás miatt nyomoz a spanyol ügyészség a Vox ellen

5903

Illegális pártfinanszírozás miatt indított nyomozást a spanyol ügyészség a szélsőjobboldali Vox ellen, mert a gyanú szerint több mint 4,5 millió eurót (kb. 1,8 milliárd forintot) kaptak egy, a magyar kormánnyal kapcsolatban álló banktól, ezzel pedig megsérthették a spanyol pártfinanszírozási szabályokat, írja az Euronews.

A Vox tavaly szeptemberben ismerte el, hogy a 9,2 millió eurós (kb. 3,7 milliárd forintos) kölcsönt a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő MBH Banktól kapták, amelyet a 2023-as parlamenti és önkormányzati választási kampányukra fordítottak. A párt azzal indokolta a kölcsön felvételét a magyar banktól, hogy spanyol forrásból nem jutottak hitelhez.

A Vox kongresszusi szóvivője, Pepa Millán jelentéktelennek nevezte az ügyet, és azzal vádolta az ügyet kirobbantó Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE), hogy csak el akarja terelni a figyelmet a saját korrupciós ügyeiről.

A spanyol Vox az Orbán Viktor által összehozott Patrióta frakció tagja az Európai Parlamentben. A párt vezetője, Santiago Abascal egyben az európai pártcsalád elnöke is, míg annak alelnöke a fideszes Gál Kinga.

Közben a magyar kormány egyre erőteljesebben áll ki a magyar szuverenitásért, a Szuverenitásvédelmi Hivatal az oldalán felhívja a figyelmet többek között arra, hogy Brüsszel „olyan témákban finanszíroz propagandakampányokat, amelyek nemzeti hatáskörben vannak, sőt, amelyek a nemzeti szuverenitást a legmélyebben érintik”.

De a Vox esete sem egyedülálló, 2022-ben derült ki, hogy a francia szélsőjobboldali politikus, Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés egy évvel korábban hitelt vett fel a szintén Mészáros Lőrinchez köthető MKB-tól. A 11 millió eurós magyarországi hitelt a párt azóta visszafizette.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!