„Hagytak minket meghalni, mint az állatokat” – a nők és a gyerekek szenvedik meg a legjobban a kongói harcokat

Ha valahol fegyveres konfliktus tör ki, annak a legrosszabb következményeit általában a legvédtelenebbek, főleg a nők és gyerekek szenvedik el. Így van ez most a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) zajló harcok esetében is. A konfliktus kirobbantója az M23 lázadó csoport, akiket a szomszédos Ruanda támogat. A lázadók az offenzívájuk során két nagyvárost is elfoglaltak.

Gomából embertelen bűncselekményekről érkeztek hírek, és nem csak a fegyveres csoportok követtek el szörnyűségeket. A helyi börtönből több ezer elítélt szökött meg, de előtte még megerőszakolták és felgyújtották a női rabokat. Emellett az elmúlt hónapban sorra jelentek meg olyan jelentések, amelyek szerint a kormány csapatai is bűnösek, rendszerszintű a nők és gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak, de az is, hogy kiskorúakat szerveznek be katonának.

Az M23 és a halálfélelem uralja Gomát

Az ellenségeskedés a ruandai népirtásban gyökerezik. Kongó Ruandával határos területein ugyanis jelentős tuszi kisebbség él – ők az a népcsoport, akik közül Ruandában 800 ezer embert lemészároltak a hutuk a kilencvenes években. A tuszik védelmére létrejött az M23 nevű militáns csoport, amely bizonyíthatóan Ruandától kap pénzt a működésére. A mostani felkelést is Ruanda támogatja a háttérből, és nagyjából 3-4 ezer katonával.

Ruanda évekig tagadta, hogy támogatná a csoportot, de most már elismerik ezt. Az elmúlt hónapokban már azt mondták, hogy azért van erre szükség, mert fegyveres kelet-kongói hutu milíciák fenyegetik a tuszikat. Ennek egyébként van valóságalapja, ugyanis az ENSZ tavaly is kiadott egy figyelmeztetést a tuszik ellen irányuló fajgyűlölet miatt. Az M23 2012-ben már egyszer elfoglalta Gomát, a Kongói Demokratikus Köztársaság második legnépesebb városát.

Az M23 offenzívája Észak-Kivu tartományból indult el január végén. A tuszik és hutuk közötti feszültségek mellett a mostani harcok hátterében az is ott húzódik, hogy Kivu ásványkincsekben rendkívül gazdag térség, amelynek ellenőrzése Ruandának és a felkelőknek is jól jönne. Úgy tűnik, hogy az M23 már felállított egy bányászati adminisztrációt, és a kitermelt javak Ruandába csempészését tervezhetik. A hirtelen kitörő harcok okairól ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

A csoport emberei megölték a tartomány kormányzóját, majd január végén Gomát is elfoglalták. A városban teljesen eluralkodott a káosz, akadozni kezdett a víz és áramellátás is. A városba a harcok miatt nem jutott étel. A gomaiak közben százával kezdtek el visszatérni a városba, miután a felkelők ígéretet tettek rá, hogy helyreállítják a víz- és áramszolgáltatást, valamint elkezdték eltüntetni az utcákról a harcok nyomait. A helyzet azonban továbbra is súlyos.

„Nincs mit ennünk. A gyermekeim sírnak az éhségtől. Kását csinálok nekik, cukor nélkül. A boltomat kifosztották. Átkozom ezt a háborút. Új, zord fejezet kezdődik az életünkben” – mondta a város elfoglalása után Adeline Tuma, egy néggyermekes gomai asszony. A városban lévő kongói erők közül sokan levették és eldobták az egyenruhájukat. Ezeket aztán utcagyerekek vették fel, és úgy fosztogattak a Guardian szerint. A kórházakat ellepték a sérült, segélyt igénylő emberek.

„Ha ez így folytatódik, mindannyian meghalunk. Vagy egy eltévedt lövedék miatt, vagy éhen halunk”

– mondta Ngise Ngeleka, egy 26 éves diák, aki az ULPG negyedben él. Ngeleka azt mondta, hogy a szomszédját így lőtték le, és a holtteste napokig az utcán hevert. Nagyjából 2000 ember maradványait el sem tudtak hantolni egy ideig. Az első napokban nagyjából 700 ember halhatott meg, és közel 3 ezren sebesültek meg.

A gomai kórházban minden műtőhelyiség éjjel-nappal használatban volt. Voltak orvosok, akik a műtőkben is alszanak. „Az orvosok számára szörnyű a helyzet” – mondta február közepén a BBC-nek Myriam Favier a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságától (ICRC). Favier szerint az orvosi készleteiket már a konfliktus eszkalálódásának kezdetén kifosztották. „Olyan áradat érkezett hozzánk, amire korábban nem volt példa – heteken át napi 100-150 beteg” – mondta Favier az első napokról. Ez a szám mostanra napi 10-re csökkent.

Amikor az M23 legutóbb, 2012-ben elfoglalta Gomát, csak 10 napig tartották a várost, mivel a nemzetközi közösség a segélyek megvonásával fenyegette meg Ruandát. De napokon belül látni lehetett, hogy ezúttal hosszabb időre akar maradni az M23. „Békére, biztonságra, fejlődésre, munkahelyteremtésre számíthattok, (…) és egy olyan jövőre, ahol nincsenek menekültek, nincs korrupció, nincs éhezés” – írta az X-en Willy Manzi, az M23 nemrég Kanadából hazatért, frissen kinevezett egyik vezetője. Az aktivisták nem így látják a helyzetet, de a jelek szerint nem nagyon mernek felszólalni, mert az életüket féltik. A helyiek közben igyekeztek alkalmazkodni a helyzethez.

„Az emberek az ördögöt is megtűrnék itt, ha azt hinnék, hogy békét hoz”

– mondta egy helyi férfi a BBC-nek.

Az egyik intézkedés, amit az M23 kitalált, hogy megszünteti a Goma környékén lévő menekülttáborokat. Ennek az is az egyik célja, hogy kikergessék onnan a rivális fegyveres csoportokat.

„Jöttek, és azt mondták nekünk: »Három napotok van, hogy elmenjetek.« Nagyon megijedtünk, mert nincs hová mennünk. A házainkat lerombolták. Az éhség itt megöl minket, de hogyan mehetnénk haza a semmibe?” – mesélte a két kicsi gyereket nevelő, 19 éves Divine.

Élve égtek meg a börtönben lévő nők

A nők elleni erőszak egyik legtragikusabb esete is Gomában történt, a város elfoglalása idején. A káoszt kihasználva 4000 elítélt szökött meg a helyi börtönből. A Guardian szerint a rabok

megtámadták a Munenze börtön női szárnyát, és megerőszakolták az ott fogva tartottakat. A férfiak a menekülés közben tüzet gyújtottak, ami átterjedt az épületre, így több mint száz nő élve megégett.

A BBC február végén beszélni tudott túlélőkkel is. A 22 éves Pascaline január 27-én hajnalban furcsa hangokat hallott a szomszédos férfi blokkból. Miután az M23 megtámadta a várost, a börtönőrök és a városi hatóságok többsége már elmenekült. A börtön előtt lövöldözés hallatszott. A férfiak áttörték a falakat, így jutottak be a női részlegbe. Pascaline-t az első támadója olyan brutális módon erőszakolta meg, hogy a nő elájult. Mire a második férfi megérkezett, már újra magához tért.

„Kénytelen voltam hagyni, hogy megtörténjen, ahelyett, hogy az életemet veszítsem el” – mondta Pascaline a BBC-nek. „Akiknek nem volt szerencséjük, azokat megerőszakolták. Akiknek szerencséjük volt, megúszták anélkül, hogy megerőszakolták volna őket” – mesélte a nő, aki nem is érti, hogy hogyan szedte össze magát, amikor már azt sem tudta, mi történik körülötte.

Egy ENSZ-tisztviselő a megbízható börtönbeli forrásokra hivatkozva azt mondta, hogy „legalább 153 nő vesztette életét”. A BBC két forrása szerint összesen 132 női fogoly és legalább 25 gyerek égett halálra. A női rabok ugyanis a börtönben tarthatták az egyik gyereküket.

Egy BBC-nek nyilatkozó, másik nő is a börtönlázadás idején veszítette el a gyerekét. A 25 éves Sifát most égési sérülésekkel kezelik a gomai kórházban. Egy barátja húzta ki a tűzből, de a kétéves kislánya, Esther meghalt menekülés közben. A kislány még nem tudott járni se, az anyja a hátára vette, úgy próbált vele kijutni. „Esther a hátamon volt. Amikor menekülni akartunk, valami ráesett. Bomba? Nem tudom, mi volt az. A helyszínen meghalt” – mondta Sifa.

Felmerült az is, hogy nemcsak a rabok, hanem a hatóságok is felelősek a történtekben. „A börtönt katonák és rendőrök vették körül, akik ahelyett, hogy bejöttek volna eloltani a tüzet, lövöldöztek, és könnygázt dobtak ránk” – mondta a Florence álnéven nyilatkozó nő. Szerinte levegőt is alig kaptak.

„Ahelyett, hogy kinyitották volna az ajtót, hagytak minket itt meghalni, mint az állatokat” – mondta a 22 éves Nadine, akinek azóta is rémálmai vannak. Őt ketten erőszakolták meg.

Florence szerint a női részleget valamikor délelőtt 11 körül nyitották ki a hatóságok, így ő 18 másik túlélővel együtt kijutott. A hatóságok semmilyen segítséget nem ajánlottak fel nekik. „Még a rendőrök, akiket az úton találtunk, sem kérdeztek híreket a fogvatartottakról, sem azt, hogy megsérült-e valaki, vagy hogy vagyunk” – mondta. Mire a nők kijutottak, az M23 már betört a városba.

A nyilatkozó nők közül többen azt állították, hogy ártatlanul kerültek börtönben. Pascaline hagymaárusként dolgozott, és azután került rács mögé, hogy a munkaadója lopással vádolta meg. Nadine egy kifizetetlen tartozás miatt került be, de nem engedték el akkor, amikor letöltötte a büntetését. Sifát azzal vádolták, hogy részt vett egy rablásban, de ő ezt tagadta. Azt állította, hogy anélkül börtönözték be, hogy elítélték volna, és a BBC által idézett források szerint ez valóban bevett gyakorlat.

„Nem hiszem, hogy Kongóban létezhet igazságszolgáltatás. Elítélem, ahogy a kormány irányítja a dolgokat” – mondta Nadine. Sem a kormány, sem a Gomát most ellenőrző M23 nem sietett azzal, hogy kivizsgálja a gomai börtönben történteket. Állítólag még egy nőt sem hallgattak ki az ügyben. A BBC kereste a kinshasai kormányt, de nem érkezett reakció.

Ahogy szélesedik a konfliktus, egyre több a gyerekkatona

A milícia Goma megszerzése után megindult az 1,3 milliós Bukavu felé, amit szintén el is foglaltak. A konfliktusban eddig 7 ezer ember halhatott meg a kongói vezetés szerint. Az ENSZ szerint 500-700 ezer ember menekülhetett el az otthonából a konfliktus miatt, és lehetséges, hogy a világ egyik legnagyobb humanitárius válságává növi ki magát a helyzet.

Ramatou Toure, az UNICEF kongói képviselője szerint aggasztó, hogy a konfliktusban a felek fegyverként használják a szexuális erőszakot, ami így mostanra rendszerszintűvé vált. Ennek azonban nem csak a nők az áldozatai. Az ENSZ szerint a hozzájuk befutott 572 esetből 170-ben gyerekek voltak az áldozatok. A zavargások miatt több száz gyerek elszakadt a szüleitől, így ők még védtelenebbek a rájuk leselkedő veszélyekkel szemben. A két Kivu tartományban két hét alatt több mint ezer ilyen elveszett gyereket regisztráltak.

Sokan nem elkeveredtek, hanem elárvultak. A 13 éves Heshima szüleit például megölték az M23 katonái, akik felrobbantották a házukat. A család majdnem minden tagja meghalt. A kislány túlélte, de az egyik lábát amputálni kellett, és égési sérüléseket szenvedett. Heshima február végén a gomai kórházban feküdt sok sérülttel együtt. Ő valamelyest szerencsés: van egy nagynénje, aki mellette maradt.

Ahogy pedig a konfliktus szélesedik, egyre több fiatalt rángatnak bele gyerekkatonaként a harcokba. Márpedig nem tűnik úgy, hogy a béke közelebb lenne. Bár az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is szankciókat vezetett be Ruandával szemben, a nemzetközi közösség nyomásgyakorlása ellenére a kormány nem hajlandó közvetlen tárgyalásba bocsátkozni az M23-mal. A kongói miniszterelnök, Judith Suminwa Tuluka ugyanis kijelentette, hogy csak Ruandával hajlandóak tárgyalni.

„Továbbra is tény, hogy Ruanda az agresszor, aki a Kongói Demokratikus Köztársaság területi integritását és szuverenitását fenyegeti” – mondta Suminwa Tuluka, aki az ENSZ-jelentéseket idézve hozzátette, hogy 3-4000 ruandai katona segítheti az M23-at a kongói területeken. Ruanda viszont azt mondta, hogy az M23-mal kéne beszélniük. A ruandai elnök, Paul Kagame ezzel együtt nem tagadta, hogy ruandai csapatok lehetnek a szomszédos ország területén, az erre irányuló kérdésre egyszerűen azt mondta: „Nem tudom”.