Lezárult a gázai tűzszünet első szakasza, háború és béke is lehet a folytatás

Március elsején lejárt a január közepén nemzetközi közvetítők segítségével nyélbe ütött, és január 19-én életbe lépett gázai tűzszüneti megállapodás első fázisa. A 42 nap során néha botrányos incidensek közepette, de mind Izrael, mind a Hamász teljesített vállalásokat:

• A 2023. október 7-i terrortámadás során elrabolt 25 izraeli túsz térhetett haza, 8 túsznak pedig a holttestét adták át (rajtuk kívül a Hamász 5 thaiföldi vendégmunkást is elengedett). Cserébe Izrael több mint 2000 palesztin foglyot – köztük komolyabb vádak nélkül letartóztatottakat, de elítélt terroristákat is – engedett szabadon.
• Megkezdődött az izraeli csapatok Gázában létesített bázisokról és bufferzónákról való kivonása, és a harcok elől elmenekült palesztinok hazatérése.
• A megállapodásban kikötött mennyiségben indulhattak Gázába a tűzszünetig csak csordogáló segélyszállítmányok.

A tűzszünet első fázisának vége egyáltalán nem jelenti automatikusan a harcokhoz való visszatérést. A megállapodás ugyanis két további fázissal is számol, melyek kiterjesztenék és megszilárdítanák a fegyvernyugvást. Ezeket a fázisokat azonban az eredeti tűzszüneti egyezséget elérő dohai tárgyalásokon nem dolgozták ki részletesen.

A megállapodás szerint a második fázisban jöhetne az összes túsz kiszabadulása (a cikk írásakor még mindig 59 túsz van különböző gázai terrorszervezetek fogságában, közülük az izraeli felderítés szerint 32-en már biztosan nem élnek), az izraeli csapatok teljes kivonására, és az állandó tűzszünet kihirdetésére. Azonban arra az esetre, ha a második fázisról nem sikerült volna a 42 nap végére megegyezni – ahogy az meg is történt –, a dohai megállapodás tartalmazta azt a lehetőséget is, hogy „amennyiben a felek továbbra is nyitottak a végleges megegyezésre”, a tűzszünet az első fázis feltételeivel folytatódik tovább.

A konfliktust ezúttal az okozza, hogy a két főszereplő eltérő úton akar haladni: Izrael az első fázis kiterjesztését szorgalmazza, hogy cselekvési szabadságát megőrizve szép lassan kiválthassa az összes túszt,

a Hamász viszont attól tart, hogy ha kifogy a túszokból, Izrael folytatja a terrorszervezet megsemmisítését célzó hadjáratot.

Ezért legalább ideiglenesen bebiztosítaná magát a háborúhoz való visszatéréssel szemben, és továbblépne a második fázisra. Az eleve hiperkomplex konstrukciót tovább bonyolítja, hogy mindeközben Izrael állítja, hogy nyitott a második fázisra is, és Kairóban valóban folyamatos tárgyalások folynak egyiptomi, katari és amerikai diplomaták közvetítésével.

Steve Witkoff, az USA közel-keleti elnöki különmegbízottja nagyjából az izraeli forgatókönyvet támogatva egy olyan konstrukcióra tett javaslatot, mely szerint az ideiglenes tűzszünetet kiterjesztenék a ramadán és a muszlim böjti ünnep után kezdődő pészah időszakára, az április 20-ig tartó fegyvernyugvásért cserébe a Hamász 10 életben lévő túszt, és 18 elhunyt maradványait átadná Izraelnek. Ezt Netanjahu annyiban módosította, hogy nagyjából hathetes tűzszüneti hosszabbításért cserébe két hullámban mind az 59 élő és halott túsz kiadását követeli, és ennek a követelésnek adott nyomatékot múlt hétvégén a segélyszállítmányok leállításával.

A tűzszünet csak tűzoltásra volt jó

A Netanjahu-kormányzat a segélyszállítmányok leállításán keresztüli nyomásgyakorlással egyszerre több célt is el akar érni. A legnagyobb siker természetesen az lenne, ha újabb túszokat sikerülne kicsikarni a Hamásztól, de az amúgy külföldi államok és nemzetközi szervezetek által finanszírozott segély feltartóztatásával a szélsőjobboldali követeléseknek is eleget tesznek.

A nemzetközi szervezetek által közölt adatok azt mutatják, hogy ugyan a tűzszünetnek köszönhetően a háború előtti szintre, napi 600 kamionnyira nőtt a Gázai övezetbe eljutó segély, azonban a lakosság általános fizikai állapota és az infrastruktúra is olyan mértékben romlott, hogy ez a mennyiség épp csak a szinten tartáshoz volt elegendő.

Ugyan a Gázai övezet élelmiszer-termelése a háború előtt sem fedezte a szükségleteket, azonban a Forensic Architecture emberi jogi szervezet műholdas felvételek alapján készült átfogó elemzése szerint a harcok és a rombolás következtében Gáza teljes növénytakarójának – beleértve a szántóföldeket, gyümölcsösöket, kerteket, parkokat és üvegházakat – 83 százaléka megsemmisült. Az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete szerint az állatállomány 90 százaléka, a termőterület 70 százaléka pusztult el, vagy vált megművelhetetlenné.

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala szerint a 2,2 millió gázai közül 876 ezer ember élelmiszer-ellátása bizonytalan, 345 ezer gázait pedig egyenesen éhínség fenyeget. A gázai ivóvíz-kapacitás a negyedére csökkent, és mivel Izrael semmi olyan eszközt nem enged be Gázába, amiről felmerül a katonai használat gyanúja, ezért hiány van a víztartályokból. A vízen és élelmiszeren kívül továbbra is elképesztő hiány mutatkozik alapvető szükségleti cikkekből, orvosi felszerelésekből vagy akár megfelelő szállásokból.

Izraeli kormánytisztviselők azzal vették védelmükbe a múlt hét végi lépést, hogy az eddigi szállítmányoknak köszönhetően „hónapokra elegendő” élelmiszertartalék halmozódott fel, ráadásul a segélyek nagy részére a Hamász teszi rá a kezét, és az elosztás ellenőrzését saját hatalmának újjáépítésének rendeli alá.

Embertelen és megalázó átadások

Annak ellenére, hogy a nemzetközi közösség a januári tűzszünetet a tartós fegyvernyugvás, Gáza újjáépítése, végül valamiféle izraeli–palesztin rendezés első lépésének reményében ünnepelte, a megegyezésbe nem érdemes belelátni többet, mint

két, a másikkal szemben mélyen bizalmatlan fél kölcsönös zsaroláson alapuló alkuját.

A hathetes fegyvernyugvás nagy részében a Hamász embertelen és megalázó ceremónia közepette engedte át a Vöröskeresztnek az izraeli túszokat; különösen a Bibas család Gázában életét vesztő három tagját – két kisgyereket és édesanyjukat – rejtő koporsókkal való parádézás sokkolta Izraelt. Kisebb nyilvánosságot kapott az az Amnesty által említett izraeli gyakorlat, mely a palesztin foglyokat olyan pólóban küldte haza, melyen egy Dávid-csillag mellett az a fenyegető felirat díszelgett, hogy „Nem felejtünk, és nem bocsátunk meg”.

Közben a Gázában elfojtott lángok megint csak Ciszjordániában lobbantak fel: Izrael gyakorlatilag a gázai tűzszünet másnapján húsz éve nem látott méretű hadműveletbe kezdett a legfontosabb palesztin ellenállási gócnak és terroristabázisnak számító Dzsenin térségében, ahol csaknem 70 emberrel végzett. Izrael azt is bejelentette, hogy „a gázai tapasztalatok alapján” a február végén lezárt műveleten túl is fenntartja a katonai jelenlétet Dzseninben.

Nincs jó megoldás, de Trump tud egy annál is rosszabbat

Ahogy az eddigiekből kiderült, már a harcok ideiglenes felfüggesztése sem egyszerű, nem csoda, hogy a Gázai övezet jövőjével kapcsolatban még nagyobb a bizonytalanság. A bizonytalanság több okra vezethető vissza, ezek közül talán a legfontosabbak:

• A Gázai övezet nem egy szuverén állam, a kétállami megoldás hívei szerint elvileg a valamikor talán-talán megalakuló Palesztina részét képezné – csakhogy már az önálló palesztin államra is egyre kevesebb a reális esély.
• A Gázát 2005-ig megszállva tartó Izrael ugyan nem tartja magát megszálló hatalomnak, azonban – október 7-e tapasztalatai alapján nem épp indokolatlanul – a jövőben sem hajlandó lemondani a Gázai övezet határainak és a határokon keresztüli ember- és árumozgás totális kontrolljáról.
• Az enklávé a Hamász terrorszervezet kvázi-kormányzása alatt áll, és a terrorszervezet dominanciáját Izrael minden fogadkozása ellenére sem tudta megtörni. A palesztinok belső megosztottságát mutatja, hogy a Hamásznak 2007 óta még a Ciszjordániában részleges kormányzati jogköröket gyakorló Palesztin Hatósággal is ellenséges a viszonya.
• Sem Izrael, sem a nemzetközi közösség meghatározó szereplői (talán Katart vagy Törökországot leszámítva) nem hajlandó elfogadni azt, hogy a Hamász a jövőben is vezető szerepet játsszon Gázában.
• Csakhogy egyelőre nem látni életképes politikai alternatívát, a már a Biden-kormányzat alatt kiszemelt – 2007-ben a Hamász által előbb egy érvénytelenített választáson megvert, majd véres módon megpuccsolt – Palesztin Hatóságról Izrael hallani sem akar.
• Amilyen nagy a nemzetközi közösségben Hamász-ellenes egyetértés, olyan kicsi a lelkesedés a Hamász kiebrudalásában való tényleges szerepvállalásra. Azaz akármilyen rendezési terv is születik, annak első lépéséhez, a rendteremtéshez senki nem akar katonákat adni.

A fenti komplikációk miatt jogosnak tűnhetnek az olyan észrevételek, miszerint itt csak egy radikálisan új ötlet hozhat valódi megoldást. És akkor jött Donald Trump egy radikálisan újnak tűnő megoldással, mely a Gázai övezetet amerikai fennhatóság alá helyezné, a palesztin lakosságot véglegesen kitelepítené, majd az egész enklávét a „Közel-Kelet riviérájává” alakítaná át.

Az elnöktől persze már első ciklusában is megszokhattuk a permanens ötletelést, azonban a február elején előhozott elképzeléséhez jelenleg is ugyanúgy ragaszkodik, mint a többi területszerző projektjéhez. Az amerikai diplomaták rendre azt visszhangozzák, hogy a gázaiaknak egy új lakóhelyen jobb lesz vagy hogy csak ideiglenesen kellene elhagyniuk a területet.

Trump maga viszont február végén posztolt ki egy MI-generálta videót, ahol a turistaparadicsommá varázsolt Gázában Elon Musk szórja marokszámra a pénzt, szakállas hastáncosnők táncolnak, és Trump Benjámin Netanjahuval együtt koktélozik a strandon. A videó készítője később politikai szatírának nevezte a mesterséges intelligencia által generált videót, amit Trump is megosztott. Solo Avital Los Angeles-i filmkészítő azt mondta a Guardiannek, a videót kevesebb mint nyolc óra alatt készítette, miközben mesterséges intelligenciával kísérletezett. Avital azt mondta a lapnak, hogy a beleegyezésük vagy tudtuk nélkül hozták nyilvánosságra a felvételt.

Az amerikai terv azonban az elmúlt egy hónapban semmilyen részlettel nem bővült, az amerikai diplomáciának a merev nemzetközi ellenállást sem sikerült oldania; Egyiptomot és Jordániát sem sikerült belezsarolni a 2,2 millió palesztin befogadásába. A projekt erőltetése ráadásul gyengíti a másik, sokkal kézzelfoghatóbb amerikai törekvést: a tűzszünet stabilizálását, és a maradék túsz kiszabadítását. Pedig Trump egyszerre tárgyal a háttérben a Hamásszal, és egyszerre fenyegeti a terrorszervezetet – sőt, legutóbb ha nem adják ki a túszokat, akkor már a gázai lakosságot – pusztulással.

Izraeli dilemmák

A trumpi tervek zavarba hozták az izraeli kormányzatot is, mely kormánypolitika szintjén nem fogalmazott meg ilyen radikális gondolatokat. Izrael vezetésében sem tudják eldönteni, hogy

1. Trump valóban ráijesztett a Hamászra, és a terrorszervezet ijedtében hajlandó lesz belemenni a túszcsere folytatásába, illetve – ahogy azt többször is belengette – kész lemondani a Gázai övezetben betöltött vezető szerepéről.
2. Netán pont megnehezíti a további megállapodást és a háború lezárását azzal, hogy Trump megnyilvánulásai szentesítik a Hamász kipurgálásáról, a palesztinok elüldözéséről és Gáza zsidó betelepítéséről szőtt legszélsőségesebb izraeli terveket. Ráadásul Trump fenyegetései Gáza elpusztításáról és a palesztinok kitelepítéséről újabb akadályt gördíthetnek az egyes arab államokkal elindult, de 2023-ban megtorpant Ábrahám-megállapodások útjába.

Benjámin Netanjahura nagy nyomás nehezedik a közvélemény részéről, melynek többsége abszolút prioritásnak tartja az összes túsz mielőbbi kiszabadítását, amit csak a második fázisba való átlépéssel tart reálisnak. A nyomás csak fokozódott azután, hogy az izraeli hadsereg önkritikus jelentést tett le az asztalra az október 7-i terrortámadáshoz vezető mulasztásairól, a kormányzat saját szerepének feltárásában viszont még nem járnak ennyire elől.

A Gázában továbbra is fogva tartott túszok hozzátartozói és a velük szimpatizáló aktivisták (akiknek aktivizmusa összemosódott a 2025-ben felmelegített illiberális reformok elleni tiltakozásokkal) hétfőn az izraeli törvényhozásban konkrétan összeverekedtek a rendőrökkel, amikor a polgárok számára kialakított karzatról akarták felelősségre vonni Netanjahut, miért nem alakul már meg az október 7-e politikai felelősségét vizsgáló bizottság.

A követelés mellett egy, az izraeli történelmi emlékezetben elevenen élő precedens szól. Az 1973-as jom kippuri háború után a tekintélyes jogászokból és volt vezérkari főnökökből álló ún. Agranat-bizottság vizsgálta ki, milyen hibák vezethettek a több mint 2800 izraeli halálát hozó háború elején végrehajtott egyiptomi–szíriai meglepetésszerű támadáshoz; a vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentés publikálása – bár a jelentés a közvetlen felelősség alól tisztázta – Golda Meir miniszterelnök bukásához vezetett. Netanjahuról már eddig is tudni lehetett, hogy ő is félreértelmezte a Hamász valódi szándékait, és aktívan hozzájárult a terrorszervezet katari finanszírozásához. Február végén viszont a Jediót Ahronót mértékadó izraeli lapnak több bennfentes is azt állította, hogy

Netanjahu a 2014-es háború után a Palesztin Hatóság megerősödésétől tartva visszautasított egy, a Hamász leváltását és Gáza arab pénzből való újjáépítését ígérő szaúdi tervet,

2022-ben pedig az előző kormány utasításait felülbírálva leállította a Hamász gázai vezetői, Jahjá Szinvár és Mohamed Deif likvidálására tett előkészületeket.

Az Izraelben lényegében permanens belpolitikai vihar miatt az izraeli kormányzat nyilatkozatai az elmúlt hetekben egyszerre szólnak a túszok kiszabadulásához vezető tárgyalásokról, a Hamász megsemmisítéséhez való ragaszkodásról, illetve Trump terveinek méltatásáról – még akkor is, ha ez a három tényező bizonyos szempontból egymást zárja ki.

Netanjahu belpolitikai kalkulációi simán kifuthatnak oda, hogy berekeszti a tűzszünetet, és visszatér a háborúhoz. Ettől tart ellenzéke is. Azonban a háborúhoz való visszatérést megnehezíti az, hogy ezzel súlyos csapást mérne Trump békeharcosi imázsára, márpedig Netanjahu érdeke, hogy az elkövetkezendő négy évben az amerikai elnök álljon be törekvései mögé – legyen az akár a ciszjordániai vagy szíriai területszerzés, netán az iráni nukleáris kapacitás ellen tervezett légicsapás.

Az 53 milliárd dolláros terv, ami a kukában végezheti

Trump gázai terve minden abszurditása ellenére annyi pozitív hatást mindenképp gyakorolt a Közel-Keletre, hogy a palesztinok sorsát lelkiismereti kérdés helyett az utóbbi évtizedben már inkább nyűgnek érző arab országok is kénytelenek voltak megmozdulni, és valamilyen megoldási tervvel előrukkolni.

Az elmúlt hónapokban az Arab Liga több csúcstalálkozót is tartott, majd kedden Kairóban a Trump-terv által leginkább fenyegetett Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök nyilvánosságra is hozta saját – szintén egy MI-videóval megtámogatott – rendezési tervét. Ennek főbb tézisei:

• A Hamász feladná hatalmát egy, a terrorszervezettől független emberekből álló ideiglenes kormányzat javára, melyet később a Palesztin Hatóság váltana fel.
• A gázai lakosok az 50 millió tonnányi rom eltakarítása, az akna- és lőszermentesítés és a rekonstrukció alatt is Gázában kijelölt biztonságos zónákban felhúzott mobilházakban maradnának.
• A romok egy részét felhasználnák az építkezéseken, de a Földközi-tenger partján mólókat és mesterséges szigeteket is építenének a törmelékből.
• Az 53 milliárd dolláros keretből Gázában 2030-ra „fenntartható, zöld, és gyalogosbarát” lakóövezeteket és parkokat alakítanának ki, melyekhez megújuló forrásokból nyernék az energiát.
• A rekonstrukció érintené az ipari övezeteket és a megművelt területeket.
• Felépülne a harminc éve napirenden lévő repülőtér és kereskedelmi kikötő.

Az Arab Liga és a Hamász támogatásáról biztosította a tervet, azonban a Fehér Ház kerek-perec elutasította azzal, hogy „nem foglalkozik azzal a ténnyel, hogy a Gázai övezet jelenleg lakhatatlan”, és Trump a saját elképzelését szeretné megvalósítani. Izrael pedig lényegében megismételte az amerikai álláspontot, hozzátéve: „Donald Trump megadja a lehetőséget a gázaiaknak ahhoz, hogy saját szabad akaratuk szerint dönthessenek”.