
Tömegbe hajtott hétfőn dél körül egy fekete autó a nyugat-németországi Mannheim városközpontjában – írja a Reuters a helyi Mannheimer Morgen című napilap alapján, ami először szemtanúktól értesült a történtekről.
A rendőrség először csak egy halálos áldozatról és több sérültről számolt be, hétfő délután Thomas Strobl baden-württembergi belügyminiszter már két halálos áldozatról beszélt. Később Andreas Stenger, a tartomány Bűnügyi Hivatalának vezetője közölte, hogy egy 83 éves nő és egy 54 éves férfi vesztette életét a gázolásban. A rendőrség hétfő esti bejelentése alapján öten súlyos, további öten pedig könnyű sérüléseket szenvedtek.
A Mannheimi Egyetemi Kórház a Bilddel azt közölte, hogy eddig három súlyos sebesülten kellett sürgősségi beavatkozást végezni, egyikük egy gyerek. A DPA-nak adott nyilatkozatuk szerint a klinika aktiválta „katasztrófaelhárítási” tervét: nyolc traumatológiai csapatot vetnek be, a kórházi kapacitások növelésére kivették ütemtervükből az elhalasztható műtéteket.
A rendőrség közlése szerint egy gyanúsítottat letartóztattak. Strobl elmondta, a letartóztatott 40 éves férfi egy Rajna-vidék-Pfalzban élő német állampolgár. Motivációiról egyelőre nem lehet tudni, a mannheimi rendőrség szerint nincs bizonyíték arra, hogy egy másik személy is érintett lenne az ügyben. Hozzátették, nem valószínű, hogy politikai háttere lett volna a történteknek – a férfi eddig még nem került a hatóságok látóterébe, nem tartották számon szélsőségesként, az SWR értesülései szerint azonban korábban voltak pszichés problémái.
A történtek után magas rendőri készültség van a környéken, minden utcát és hidat géppisztollyal ellenőriznek, a város felett helikopter köröz. A rendőrség az X-en arra kérte a lakókat, kerüljék el Mannheim központját, a hatóságok a Katwarn nevű, vészhelyzetek idején használt üzenetküldő szolgáltatáson is felszólították őket erre.
Frank-Walter Steinmeier, Németország elnöke részvétét fejezte ki a mannheimi áldozatok hozzátartozóinak, a sebesülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt az X-en.
A hétfői gázolásra Olaf Scholz is reagált, ő azt írta, együtt gyászol azokkal a hozzátartozókkal, akik az „értelmetlen erőszak” következtében elvesztették szeretteiket. A kancellár köszönetet mondott a mentőcsapatoknak és erőt kívánt a mannheimi szemtanúknak is a történtek feldolgozásához.
A Welt azt írja, Nancy Faeser belügyminiszter a helyszínre utazik, a történtek miatt lemondta részvételét a kölni karneválon. „Most az életek mentése, a sérültek ellátása és a mannheimi hatóságok vizsgálata a prioritás” – mondta a belügyminiszter szóvivője.


Több szemtanú is nyilatkozott a helyi sajtónak, egyikük arról beszélt, „elszabadult a pokol”, bár az autót nem látta, azt igen, ahogy a gázolás után az emberek pánikszerűen rohantak el a környékről. A Weltnek a téren lévő egyik büfé vezetője is arról számolt be, hogy jelenleg „minden tele van mentőautóval, mindent körbezártak”. Egy szemtanú a Reutersnek azt mondta, a gázolás után többen a földön feküdtek és legkevesebb két embert próbáltak újraéleszteni.
A német Rajna-vidék városaiban tömegek gyűltek össze a karneváli szezon alkalmából rendezett felvonulásokra. A gázolás a városközpontban, a Planken bevásárlóutcán történt, az autó a víztoronytól a Paradeplatzig száguldott.
Mannheimben tavaly nyáron egy hét különbséggel két késelés is történt. Egy 29 éves rendőr belehalt a sérüléseibe egy szélsőjobboldali tüntetésen, miután egy 25 éves férfi késsel támadt neki és hat embert is súlyosan megsebesített. Egy héttel később a jobboldali AfD egyik önkormányzati képviselő-jelöltjét is megkéselték a Rheinau kerületi piactér közelében, ő túlélte a támadást.
Ezek mellett Németországban az utóbbi néhány hónapban is több támadás történt: tavaly decemberben a magdeburgi karácsonyi vásáron hajtott a tömegbe egy szaúd-arábiai férfi, a támadásban hatan haltak meg. Januárban Aschaffenburgban egy 41 éves férfit és egy 2 éves gyereket késelt halálra egy afgán férfi, múlt hónapban pedig Münchenben hajtott egy autó a tüntető tömegbe, a támadásnak 39 sérültje és két halálos áldozata volt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!