Kína: az ukrajnai háborúról szóló amerikai-orosz tárgyalás jó, de Európának is részt kellene vennie a folyamatban

Kína állandó ENSZ-képviselője, Fu Cong hétfőn kijelentette, hogy országa üdvözli az Egyesült Államok és Oroszország közötti megállapodást az Ukrajnáról szóló béketárgyalások megkezdéséről, bár „elengedhetetlennek” tartja, hogy Európa is részt vegyen a folyamatban, mivel a háború „európai földön zajlik” – írja a Digi24.

„Reméljük, hogy az ukrajnai válságban érintett valamennyi fél bekapcsolódik a békepárbeszéd folyamatába, és tisztességes, tartós és kötelező érvényű, minden fél által elfogadott megállapodásra jut” – mondta az Agerpres szerint Fu hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsának e kérdésnek szentelt ülésén, amelynek soros elnökségét februárban Kína látja el.

A kínai diplomata reményét fejezte ki, hogy a felek tárgyalások útján kezelik a válság kiváltó okait, és kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható biztonsági keretet találnak a térség tartós stabilitásának elérése érdekében. Fu emlékeztetett arra, hogy országa következetesen támogatja a globális viták és konfliktusok párbeszéd és konzultáció útján történő békés rendezését, ami vonatkozik az ukrán kérdésre is, amelyben Peking „aktívan részt vett diplomáciai közvetítéssel”, miközben minden féllel kapcsolatot tart fenn.

Fu Cong kijelentései, amelyeket a kínai állami média kedden átvett, az első reakció egy kínai képviselő részéről az Egyesült Államok és Oroszország közötti megállapodással kapcsolatban.

Kína két évvel ezelőtt előterjesztett egy 12 pontból álló javaslatcsomagot a háború lezárására, amely valamennyi nemzet szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartására szólított fel, de figyelembe vette az országok „jogos biztonsági aggályait” is. A javaslatot a nemzetközi közösség nagy része szkeptikusan fogadta a konfliktus során Kína által tanúsított kétértelműség miatt, és sok nyugati ország úgy vélte, hogy Peking hallgatólagosan támogatta Oroszországot, miközben figyelmen kívül hagyta azokat a felhívásokat, hogy a Moszkvával való jó kapcsolatát felhasználva segítsen a háború befejezésében.

Mint írtuk, az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio, illetve orosz kollégája, Szergej Lavrov kedden Rijádban találkoztak. A találkozót Donald Trump és Vlagyimir Putyin elnökök csúcstalálkozója követheti.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!