McGregor a Paul-tesókkal érkezett, a UFC főnöke két exelnök között kapott díszhelyet
Donald Trump beiktatási ceremóniáján a brokultúra színe-java képviseltette magát: a manapság leginkább csak nőket verő Conor McGregor a sztárboksz-csillag (ilyen is van) Jake Paullal és testvérével, Logan-nel buszozott együtt Washingtonba, ahol az X és az Uber közös partiján vett részt (ilyenkor Washington-szerte fogadások tucatjait tartják). McGregor egy gyorselemzésben el is mondta, úgy érzi, hogy 2016-tal szemben ezúttal egész Amerika Trump mögött áll:
Dana White, a világ vezető MMA-promóciós szervezete, az Ultimate Figting Championship vezetője pedig – miután bezsebelt egy hármas fotót Donald Trumppal és a hírnevét a UFC szakkomentátoraként megalapozó Joe Rogannel – George W. Bush és Barack Obama között nézhette végig a beiktatási ceremóniát; utóbbival tréfálkozott is egy sort.
De hogy csíphetett meg egy promóter ilyen prémium helyet?
Nos, úgy, hogy Dana White Donald Trump régi cimborája. Az MMA a kétezres évek elején még nem számított elfogadott sportnak, a UFC pedig egyáltalán nem számított sikeres üzleti vállalkozásnak. 2001-ben frissen kinevezett vezetője, Dana White a politika által is táplált berzenkedés miatt nehezen tudott helyszínt találni két soron következő gálájának, és végül Donald Trump segítette ki azzal, hogy rendelkezésére bocsátotta Atlantic City-ben található kaszinóját, a Trump Taj Mahalt. White azóta rengetegszer elmondta, mennyire hálás Trumpnak ezért a lehetőségért, és azóta ápolt jó viszonyukat az sem tudta elrontani, hogy Trump 2008-ban az Affliction ruhamárkával közösen egy rivális MMA-szervezetet is létrehozott, és irtózatos meccspénzekkel próbálta megtörni a UFC egyeduralmát (végül az Affliction két gálát követően kifarolt a vállalkozásból, és a szervezet megszűnt).
Bár a UFC las vegas-i működésének megolajozására természetesen mindkét pártnak juttat adományokat, Dana White személyesen a republikánusok egyik nagyadományozója, és személyesen is részt vesz Trump kampányrendezvényein – felszólalt például a 2016-os és a 2024-es republikánus elnökjelölő nagygyűléseken. Trump számára a UFC nem csak azért fontos, mivel ő maga is szereti az MMA-t, hanem azért is, mivel a gálákon való megjelenései, a sporttal való kapcsolata erősíti – az amúgy a golfnál megerőltetőbb tevékenységet soha nem végző – politikus férfias-energikus imázsát. A UFC közönsége ráadásul demográfiai jellemzőit tekintve nagy átfedést mutat Trump egyik legfontosabb szavazói csoportjával, a fiatalabb, fehér, a hagyományos társadalmi szerepekhez ragaszkodó férfiakkal.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!