Sűrű napot ígért kinevezése előtt Trump, de mindent biztosan nem fog tudni teljesíteni
Kinevezésének napjára sok ígérettel állt elő Donald Trump, de az már most látszik, hogy mindet nem fogja tudni teljesíteni hivatalba lépésének első 24 órájában. Ezekről az ígéretekről itt olvashat bővebben.
Újraválasztása előtt többször elismételte, hogy 24 órán belül véget vet az ukrajnai háborúnak. Ma már visszafogottabban beszél erről, bár még mindig ambiciózus ígérete szerint „gyorsan letárgyalja” az orosz–ukrán háború lezárását.
Ígéretei között volt még az illegális migránsok azonnali deportálása, a deep state – „a háttérhatalom” – felszámolása. A háttérhatalom konteós fogalmát a main streambe emelő Trump a várakozások szerint már első napján el is kezdi a szövetségi bürokrácia átalakítását, hozzá feltétlenül hű emberekkel töltené fel az intézményeket, akik kérdezés nélkül azt teszik, amit mond, és nem gördítenek akadályokat programja elé. Ennek fő eszköze egy, még az első elnöksége végén hozott elnöki rendelet lesz, amelyet Joe Biden azonnal visszavont, amikor hivatalba lépett. A csak Schedule F néven ismertté vált rendelet több tízezer szövetségi dolgozót helyezett egy újonnan létrehozott „F Besorolásba”, ami megkönnyítette volna kirúgásukat, és felcserélésüket Trumphoz hűséges emberekkel. Most, hogy Trump visszatér a Fehér Házba, ezt a rendeletet újra érvénybe léptetheti.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!