Simion és Ponta is az Egyesült Államokba utazott Trump beiktatásának tiszteletére
Az Egyesült Államokba látogatott Donald Trump elnöki beiktatásának tiszteletére és az ehhez kapcsolódó rendezvényeken vett részt George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, illetve Victor Ponta volt kormányfő, aki a Szociáldemokrata Párt tagja ugyan, de az utóbbi időben nyíltan szembement a jelenlegi vezetőséggel, írta a Libertatea.
Az AUR vasárnapi közleménye szerint George Simiont az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártjának alelnökeként és az AUR vezetőjeként hívták meg az Egyesült Államokba. A párt külön cáfolta azokat az információkat, hogy fizettek volna Simion meghívásáért cserébe. Közölték, hogy szombaton Simion az Official Hispanic Inaugural Ball nevű eseményen vett részt.
Az AUR elnöke közösségi oldalain Steve Bannonnal, Trump börtönből nemrég távozott volt főtanácsadójával, Donald Trump jr-ral, Mike Johnsonnal, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának képviselőházi elnökével és Marion Maréchal jobboldali francia EP-képviselővel készült közös felvételeket osztott meg.
„Büszke vagyok arra, hogy egyike lehetek azoknak a románoknak, akik részt vehetnek a Trump elnök beiktatása alkalmából szervezett eseményeken! A világ holnap megváltozik – és Romániának bátran fel kell szállnia a »változás vonatára«, amelyet Trump és Musk vezet!” – írta Facebook-oldalára Victor Ponta.
A zárt körű hétfői beiktatási ünnepségre meghívott külföldi politikusok között van Javier Milei argentin elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, emellett Európa több szélsőjobboldali politikusa, mint a brit Nigel Farage, a francia Eric Zemmour, a holland Geert Wilders és a belga Tom Van Grieken is ott lesz az eseményen.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!