David Pressman befejezte amerikai nagyköveti munkáját és elhagyta Magyarországot

David Pressman hétfőn fejezte be hivatali idejét az Egyesült Államok magyarországi nagyköveteként, és 2025. január 13-án távozott Budapestről, írta a Hvg-nek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, amely közölte azt is, hogy az új nagykövet kinevezéséig feladatait David Holmes látja el, ügyvivőként.

A Telex szerint a köztévé reggeli híradója arról számolt be, hogy Pressman hétfőn hajnali fél hat körül érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahonnan londoni átszállással tér vissza az Egyesült Államokba férjével és két nevelt gyerekükkel.

A távozó budapesti nagykövet múlt héten tartott sajtótájékoztatót, amin bejelentette, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját (SDN-lista), és a listára felkerült Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. Az ügy hátteréről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

„Nem könnyen hozta meg ezt a döntést az Egyesült Államok” – jelentette ki akkor Pressman, aki arról is beszélt, hogy az különösen ritka, hogy szövetséges ország politikusával szemben lépjenek meg hasonlót.

A nyilvánosan elérhető szankciós listán egyébként Rogán Antalon kívül mindössze egy magyar állampolgár nevét lehet megtalálni, Laszlóczki Imrét, a Nemzetközi Beruházási Bank volt alelnökét.

A magyar kormány reakciói szerint a lépés Pressman nagykövet „pitiáner bosszúja” Rogán ellen. Szijjártó Péter külügyminiszter ki is emelte, hogy néhány napon belül az Egyesült Államoknak új elnöke és új kormánya lesz, január 21-én foglalja el ugyanis hivatalát Donald Trump, akivel sokkal jobb Orbánék viszonya, mint a jelenlegi adminisztrációval, amelyik Pressmant is kinevezte.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfő reggeli Facebook-posztjában azt írta a távozó amerikai nagykövetről, hogy szerinte Pressman úgy szállt be a politikába, mint Vágási Feri az internetbe.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!