A védelmi miniszterét és a CIA vezetőjét is kiválasztotta Donald Trump

2024. november 13. – 08:09

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump kijelölte a Nemzeti Hírszerzési Központ korábbi igazgatóját, John Ratcliffe-et a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatójává, írja az USA Today. A kinevezés előtt Ratcliffe a republikánus képviselőház texasi tagja volt. A nemzeti hírszerzés igazgatójaként Trump első ciklusának utolsó hónapjaiban dolgozott.

Trump egy közleményben kiemelte, hogy John Ratcliffe az első, aki az Egyesült Államok két legmagasabb hírszerzői tisztségét, azaz a Központi Hírszerző Ügynökség és Nemzeti Hírszerzés igazgatói posztját is betöltheti.

Az új elnök Pete Hegseth katonai veteránt nevezte meg leendő védelmi minisztereként, írja az MTI. Trump közleményben hozta nyilvánosságra döntését Pete Hegseth jelöléséről, akiről azt írta, hogy kemény, okos és igazán hisz az „Amerika az első” alapvetésben. Kiemelte, hogy a leendő védelmi miniszter szószólója a veteránok ügyének, és elkötelezett képviselője lesz a „Békét erő által” védelmi politikának.

Pete Hegseth Irakban és Afganisztánban is részt vett katonai bevetésekben, amelyekért kétszer megkapta a Bronz Csillag kitüntetést. A közelmúltban megjelent könyvében az amerikai hadsereg átalakítására vonatkozó elképzelését fejtette ki, amelyet az érdem és kiválóság, valamint elszámoltathatóság alapelvére építene.

A 44 éves Hegseth dolgozott veteránok érdekképviseletét ellátó szervezetek vezetőjeként, az elmúlt 8 évben pedig a Fox News hírtelevízió műsorvezetője volt.

Az Egyesült Államok következő izraeli nagyköveteként Mike Huckabee korábbi kormányzót, baptista lelkészt jelölte Trump, míg a Közel-Keletért felelős megbízott Steven C. Wittkof üzletember lesz.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!