Orbánék már repülőre ültetnék a budapesti amerikai nagykövetet
Trump már a győzelme napján telefonon egyeztetett Orbánnal, írja a Telex a magyar miniszterelnök Facebook-posztjára hivatkozva. Orbán Viktor szerdán éjfél előtt posztolta ki a hivatalos Facebook-oldalára, hogy: „Megvolt a választások utáni első telefonbeszélgetésünk Trump elnökkel. Nagy terveink vannak!”
Orbán egyébként az elsők között ünnepelt, a szavazatok összesítésekor már „zsákban érezte” Trump elnökségét, és egy „gyönyörű győzelem” felé vezető útról beszélt. a magyar miniszterelnök úgy véli, Trump győzelme biztatást adhat mindazoknak, akik a kitartásban és az akaraterőben hisznek, és a világ számára békés jövő reményét hozhatja. Ezzel együtt az amerikai–magyar kapcsolatok új aranykorát is megjövendölte.
„Számos tervünk van, amiket Donald Trump elnök úrral a következő évben végre tudunk hajtani” – tette hozzá Orbán Viktor.
Közben a magyar kormányzati oldal és a mellette elkötelezett médiaszemélyiségek már az amerikai nagykövet, David Pressman esetleges távozásán élcelődött. A Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás szerdán így írt a Facebookon: „búcsúzunk Pressman nagykövet úr, hiányozni fog”. Rákay Philip is hozzászólt az eseményekhez hivatalos Facebook-oldalán: „David Pressmannek szeretném küldeni a Reptér című számot!” A posztot RMDSZ-es politikusok is lájkolták (az RMDSZ-es reakciókat az amerikai elnökválasztás eredményére ebben a cikkben gyűjtöttük össze). Pressman megjegyezte, hogy Orbán úgy kezelte ezt a választást, mint egy kártyajátékot, mindent Trumpra tett fel, azonban ő nagykövetként nem egy személy iránt köteleződött el, hanem az amerikai alkotmányra tett esküt.
A magyar kormány problémája David Pressman nagykövettel abban gyökerezik, hogy a diplomata nyíltan és gyakran kritizálta az Orbán-kormány politikáját, különösen az oroszbarát álláspontot és az LMBTQ-jogok korlátozását. Bár Pressman kritikái különösen élesek és személyesek, nem ő az első, aki feszült viszonyt alakított ki a magyar vezetéssel: a Fidesz-kormány korábban is kapott bírálatot a korrupció és az autoriter kormányzási stílus miatt, az Orbán-kormány most abban reménykedik, hogy Trump győzelmével eltűnik a demokraták kritikus hangja, amelyet Pressman is képvisel.
A magyar kormány arra számít, hogy a Trump-adminisztráció nem fogja számonkérni a demokratikus, jogállami normákat, a korrupciót, ami könnyen gyengítheti az EU-s intézmények és főleg az EU-s tagállamok felől érkező kritika erejét, hatékonyságát.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom