Michiganben és Pennsylvania államban is hamarabbra várják az eredményeket, mint 2020-ban

Pennsylvania és Michigan állam hatóságai is úgy vélik, hogy hamarabb végeznek a szavazatok számlálásával, mint 2020-ban.

Josh Shapiro, Pennsylvania kormányzója szerint a gyorsabb feldolgozás oka, hogy egymillióval kevesebb levélszavazat érkezett idén, illetve egy törvénymódosításnak köszönhetően a szavazatokat megállás nélkül, folyamatosan számolni kell. „Ennek így összességében gyorsítania kéne a számolást” – mondta.

Jocelyn Benson, aki Michigan állam a szavazás lebonyolításáért felelős tagállami tisztviselője azt mondta, hogy az államban rekordot döntött a választási részvétel. Ennek ellenére, szerinte hamarabb érkeznek majd az eredmények, mint 2020-ban.

(Sky News)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!