Donald Trump: Új aranykor jöhet, ismét naggyá tesszük Amerikát

656

Donald Trump a győzelmi beszédére Lee Greenwood God Bless the USA című számára vonult be a családjával és a stábja számos tagjával, tele is lett a színpad. Mielőtt Trump elkezdett volna beszélni, a tömeg fél percig kántálta, hogy USA, USA, aztán jött az elnök, aki azzal kezdte, hogy megköszönte mindenkinek, arról beszélt, hogy itt mindenki egymás barátja, és egy olyan mozgalmat hoztak létre, amilyet még sose láttak korábban.

Szerinte ez a valaha volt legjobb politikai mozgalom, ami most új szintre jutott.

Trump szerint az országnak nagy segítségre van szüksége, és most meg fogják javítani a határokat, sőt, meg fognak javítani mindent. Mint mondta, olyan akadályokat küzdöttek le, amikre senki sem számított, és most olyan politikai győzelmet ünnepelhetnek, amit Amerika még sosem látott. Egy új aranykor jöhet el Amerika számára, amit a híres kampányszlogenjével élve ismét naggyá fognak tenni, mondta Trump.

Fotó: Jim Watson / AFP
Fotó: Jim Watson / AFP

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!