A lengyel ellenzékből felvetették, hogy a miniszterelnöknek le kellene mondania, ha Trump nyer

Donald Tusk miniszterelnöknek le kellene mondania, ha Donald Trump nyer, jelentette ki Mariusz Błaszczak volt védelmi miniszter az Euractiv szerint. A konzervatív-euroszkeptikus, erősen oroszellenes Jog és Igazságosság (PiS) politikusa szerint Trump győzelme Lengyelország érdeke, mert nagyon jók voltak a tapasztalataik a korábbi elnökségével. Błaszczak úgy vélte, Németország nem képes segíteni abban, hogy megvédjék magukat, de az Egyesült Államok igen.

Błaszczak nem hisz benne, hogy a lengyel szavazóknak kell eldöntenie, ki legyen hatalmon Lengyelországban, válaszolt X-en Tomasz Siemoniak védelmi miniszter.

Jarosław Kaczyński, a PiS vezetője úgy vélte, Tusk korábban provokatívan viselkedett Trumppal szemben, ami nem a lengyelek érdeke, és le kellene vonni ebből a következtetéseket, de nem értett egyet azzal, hogy le kellene mondania.

A PiS korábban a Fidesz egyik fő szövetségese volt, de az ukrajnai orosz invázió óta megromlott a viszonyuk. Kaczyński például kijelentette, hogy ha Orbán Viktor nem látja azt, ami Bucsában történt, akkor forduljon szemészhez. „Ha megkérdezné, boldog vagyok-e, akkor nem” – mondta arról, hogyan kezeli a magyar kormány Oroszországot. A két párt viszonyával tavaly részletesen foglalkozott a Direkt36.

Mariusz Błaszczak – Fotó: Wojtek Radwanski / AFP
Mariusz Błaszczak – Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!