Az izraeli hadsereg megint a libanoni békefenntartók állásait lőtte, több európai ország is kiakadt

2024. október 11. – 23:52

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb két libanoni ENSZ-békefenntartó sérült meg, miután az izraeli hadsereg (IDF) erői tüzet nyitottak az állásaik irányába, írja a The Times Of Israel. Csütörtökön az ENSZ szintén azt közölte, hogy megsérült két békefenntartójuk, miután egy izraeli harckocsi az állásaikat lőtte. Egyik incidensnek sem volt halálos áldozata. A csütörtöki eset miatt Olaszország védelmi minisztere be is hívatta Izrael olaszországi nagykövetét. Az UNIFIL-nek mintegy 10 000 békefenntartója tartózkodik Dél-Libanonban, akik közül Olaszország adja a második legtöbb katonát Indonézia után, 1068 fővel.

Az IDF kivizsgálta a pénteki incidenst, aminek a végén arra jutottak, hogy csapataik azért nyitottak tüzet, mert a békefenntartók állásától körülbelül 50 méterre „közvetlen fenyegetést” észleltek, és ezért tüzet nyitottak. Az IDF elismerte, hogy a békefenntartók állását ért találat miatt sérült meg a két katona. Az IDF közleménye szerint pár órával a pénteki incidens előtt felszólították a békefenntartókat, hogy húzódjanak biztonságokra helyre és maradjanak is ott.

A Guardian szerint a két incidens után Franciaország, Olaszország és Spanyolország közös közleményben ítélte el a libanoni békefenntartók elleni izraeli támadásokat. Azt írják, hogy a támadások indokolatlanok voltak, és a nemzetközi humanitárius jog megsértését jelentik. Azonnali tűzszünetre szólították fel Izraelt, majd kijelentették, hogy számítanak Izrael elkötelezettségére a libanoni békefenntartók biztonsága iránt. Srí Lanka is elítélte a pénteki incidenst, mivel mindkét megsérült békefenntartó Srí Lanka-i volt.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke is megszólalt az ügyben. Az amerikai „határozottan” arra kérte Izraelt, hogy hagyjon fel a libanoni ENSZ békefenntartók állásainak célba vételével.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!