Netanjahu: Libanonra a Gázai övezetéhez hasonló sors vár, ha nem szabadul meg a Hezbollahtól

2024. október 8. – 08:42

frissítve

Netanjahu: Libanonra a Gázai övezetéhez hasonló sors vár, ha nem szabadul meg a Hezbollahtól
Rakétabecsapódás nyomai Haifában, 2024. október 7-én – Fotó: Mati Milstein / NurPhoto / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az izraeli hadsereg kiterjesztette műveleteit Délnyugat-Libanonra is.
  • Az IDF azt állítja, hogy átvették az irányítást a Hezbollah egyik katonai létesítménye felett.
  • Fél óra alatt 100 rakétát lőttek Libanonból Észak-Izraelre.
  • A Hezbollah főtitkárhelyettese szerint „stabil” a vezetésük.
  • A CIA igazgatója további eszkalálódástól tart.
  • Az EU külügyi és biztonságpolitikai fő képviselője azonnali tűzszünetet sürget.
  • Izrael szerint sikerülhetett megölniük Hásem Szafieddinet, a Hezbollah második emberét.

A Hamász száműzetésben élő vezetője, Hálid Mesál azt mondta, újra fel fog emelkedni a szervezet, továbbra is toboroznak harcosokat és fegyvereket is gyártanak.

„Átmegyünk olyan fázisokon, hogy mártírokat (áldozatokat) és haderőt veszítünk, de aztán újra felemelkedik a palesztin szellem, mint a főnix, hála Allahnak”

– mondta Mesál.

Mesál a katari Dohában beszél egy temetésen, 2024 augusztusában – Fotó: Ahmet Okur / Anadolu / AFP
Mesál a katari Dohában beszél egy temetésen, 2024 augusztusában – Fotó: Ahmet Okur / Anadolu / AFP

Izraeli források szerint 2023. október 7-én a Hamász harcosai megöltek mintegy 1200 embert és körülbelül 250 túszt ejtettek. A holokauszt óta nem halt meg annyi zsidó egy napon, mint akkor.

(Reuters)

Hétfőn rakétatámadás érte az észak-izraeli Haifát és Tibériást. Az Irán által támogatott, nyugaton terrorszervezetként számon tartott Hezbollah bejelentette, hogy Haifában egy katonai bázis volt a célpont. A támadáshoz Fadi 1-es rakétákat használtak.

Izrael bejelentette, hogy mintegy 190 lövedék csapódott be az ország területére hétfőn, 12 sérültje volt a támadásnak. Az izraeli hadsereg azt mondta, kiterjedt bombázásokat hajtottak végre Hezbollah-célpontok ellen Dél-Libanonban, két izraeli katona pedig meghalt.

Füst száll fel egy izraeli bombatalálat után a dél-libanoni Khiamban október 7-én – Fotó: AFP
Füst száll fel egy izraeli bombatalálat után a dél-libanoni Khiamban október 7-én – Fotó: AFP

A libanoni egészségügyi minisztérium több tucat halottról számolt be. Az elmúlt egy évben (mióta a Hezbollah elkezdte támadni Izraelt) összesen nagyjából 2000 libanoni halt meg, de legtöbbjük az elmúlt pár hétben.

Nagyjából 2000 libanoni halt meg az elmúlt egy évben mióta a Hezbollah elkezdte támadni Izraelt, de legtöbbjük az elmúlt pár héten halt meg.

(Reuters)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!