Kisatírozták a Navalnij haláláról szóló hivatalos dokumentumokból a mérgezésre utaló tüneteket

2024. szeptember 30. – 12:14

Kisatírozták a Navalnij haláláról szóló hivatalos dokumentumokból a mérgezésre utaló tüneteket
Alekszej Navalnij és családja a berlini Charite kórházban 2020. szeptember 15-én, miután az orosz ellenzéki vezetőt megmérgezték – Fotó: Alexey Navalny/ Instagram / Anadolu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kiszedték az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető haláláról szóló hivatalos dokumentumokból a mérgezésre utaló tüneteket, melyek az eredeti vizsgálati jegyzőkönyvekben még szerepeltek

– derült ki a Bellingcat oknyomozó portál egykori Oroszország-ügyi felelőse, Hriszto Grozev által alapított Insider portál által közzé tett dokumentumokból, illetve az azokra érkező orvosi véleményekből.

Navalnijt 2020-ban már egyszer megmérgezte az orosz titkosszolgálat, az FSZB, a Novicsok idegmérget csak a gyors orvosi beavatkozásnak és németországi kezelésnek köszönhetően élte túl. Miután hazatért berlini gyógykezeléséről, azonnal őrizetbe vették, és különböző vádak alapján 30 év börtönre ítélték. Navalnijt börtönről börtönre járatták, a 47 évesen meghalt ellenzéki vezetőt élete utolsó másfél hónapjában az északi sarkkör közelében, Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönében tartották fogva.

Itt lett rosszul idén februárban, a börtönudvaron összeesett, és röviddel ezután meghalt. Holttestét sokáig nem adták ki, a hatóságok csak hat hónappal halála után, augusztusban adtak ki hivatalos állásfoglalást a halál okairól. Ahogy arra számítani lehetett, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet nyomozói szerint „semmilyen gyanús körülmény nem merült fel” Navalnij halálával kapcsolatban, melyhez szerintük hasnyálmirigy-gyulladás, szívritmuszavar, magas vérnyomás kombinációja vezetett.

Az Insider által megszerzett, és fokozatosan publikált jelentések változatainak összehasonlításából kiderül, hogy a jelentés végső változatából a hatóságok szándékosan eltávolították azokat a tüneteket – a Navalnij által említett hasi fájdalmat, görcsöket és hányást – melyek a mérgezésre utalhatnak. Az is kiderült, hogy a hányásból ugyan vizsgálat céljából mintát is vettek, azonban később már sem a mintavételről, sem a vizsgálatról nem esik szó.

Az ellenzéki vezető már hónapokkal halála előtt azt mondta az ügyvédjének:

Figyelj, nem akarok paranoiásnak tűnni, de azt hiszem, megpróbálnak megmérgezni.

A lap a dokumentumokat többek között azzal az Alekszandr Polupan nevű orvossal véleményeztette, aki Novicsok-mérgezése után Omszkban gyakorlatilag megmentette Navalnij életét. Polupan szerint az ilyen tüneteket aligha lehet mással magyarázni, mint mérgezéssel; ő személy szerint leginkább foszforra gyanakszik.

A szívritmuszavar, mint hivatalos halálok semmiképpen nem magyarázza meg azokat a tüneteket, amelyeket az állásfoglalásban látunk: az éles hasi fájdalmat, a hányást és a görcsöket. Nem valószínű, hogy az ilyen tünetek a mérgezésen kívül mással magyarázhatók. A hasi fájdalom és a görcsök közötti rövid idő arra utal, hogy a méreg lehet például szerves foszfortartalmú anyag – ilyen lehet a Novicsok is –, ami ezúttal nem bőrön keresztül, hanem belsőleg felszívódva fejtette ki hatását.

Polupan diagnózisával az Insider által megkérdezett más – de névtelenül nyilatkozó – orvosok is egyetértettek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!