Putyin Oroszországa most az Alekszej Navalnijt képviselő ügyvédekre szállt rá, „szélsőségesség” miatt álltak bíróság elé

2024. szeptember 12. – 15:14

Másolás

Vágólapra másolva

Szélsőségesség vádja miatt állt bíróság elé állt három ügyvéd Oroszországban, akik korbábban a néhai orosz ellenzéki vezetőt, Alekszej Navalnijt képviselték, írja The Guardian.

Alekszej Lipcsert és Igor Szergunyint azzal vádolják, hogy üzeneteket továbbítottak a bebörtönzött ellenzéki vezető és szövetségesei között. Segítve az orosz ellenzéki aktivistát, hogy a rácsok mögül folytassa „tiltott politikai tevékenységét”.

A per csütörtökön kezdődött.

A három vádlottat a tárgyalás kezdetén egy fémketrecben tartották fogva, mielőtt a bíró helyt adott az ügyészség kérésének, hogy a tárgyalást zárt ajtók mögé helyezzék át, a nyilvánosságot és az újságírókat pedig kiküldték a tárgyalóteremből.

Az ügyvédeket 2023 októberében tartóztatták le „szélsőséges” szervezetben való részvétel gyanúja miatt, amely vádakért legfeljebb hat év börtönbüntetés szabható ki. Alekszej Navalnij csapata az ügyvédek letartóztatásakor azt állította, hogy ez egy újabb kísérlet volt arra, hogy még jobban elszigeteljék őt a börtönben, ahol ideje nagy részét magánzárkában töltötte.

Az előzetes meghallgatáson Szergunyin bűnösnek vallotta magát – jelentette a független média –, míg Kobzev és Lipczer tagadta a vádakat.

Alekszej Navalnij februárban halt meg tisztázatlan körülmények között egy sarkvidéki büntetőtelepen, ahol 19 éves büntetését töltötte „szélsőséges” szervezet vezetéséért. Korábbi szövetségesei többsége és felesége ígéretet tettek arra, hogy folytatják munkáját.

Navalnij halála óta az orosz hatóságok fokozták a támogatói, szövetségesei és családja elleni vegzálást, többek között letartóztatták azokat az újságírókat, akik dokumentálták a tárgyalásait, és feleségét, Julija Navalnaja-t felvették a „terroristák és szélsőségesek” feketelistájára.

Mielőtt Navalnij életét vesztette, a Nyugat és Moszkva tárgyalásokat folytatott Navalnij szabadon bocsátásáról egy fogolycsere keretében. A Kreml elutasította Navalnij szövetségeseinek azon vádjait, miszerint Vlagyimir Putyin elnök elrendelte a börtönben való megölését.

A karizmatikus ellenzéki vezető több mint egy évtizedig bírálta a Kremlt, és több tízezer támogatót vonzott a kormányellenes utcai tüntetésekre. 2020-ban a regionális választások előtt egy szibériai kampányútja során megmérgezték. A Navalnij csapata a merényletkísérletet az orosz nemzetbiztonsági, belbiztonsági és kémelhárítási szolgálat (FSZB) ügynökeivel hozta összefüggésbe.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!