Trump olyan sajtótájékoztatót tartott, amilyenről a demokrata ellenfelek is csak álmodni mertek

2024. szeptember 7. – 12:57

Másolás

Vágólapra másolva

Ügyvédeit szapulta, szexuális zaklatási ügyeit zavarba ejtő részletességgel ecsetelte, a zaklatásokról beszámoló nőket szapulta, egyszóval mindent elkövetett Donald Trump a róla elnevezett toronyba összehívott sajtótájékoztatón, amitől kampánystábja mindenképpen óvta volna a Fehér Házba visszatérni vágyó elnökjelöltet alig nyolc héttel az elnökválasztás előtt.

Ha bárki elfelejtette volna, hogy Trumpot több nő is vádolta szexuális zaklatással, ő 45 percet töltött azzal, hogy erre emlékeztessen – írta a pénteki sajtótájékoztatóról a New York Times.

A sajtótájékoztatót Trump hét ügyvédje jelenlétében tartotta meg azután, hogy részt vett egy szövetségi bírósági meghallgatáson az ellene polgári pert is indító Carroll írónő által megfogalmazott szexuális zaklatási vádakkal kapcsolatban. Trumpnak nem volt kötelező megjelennie, ám ő mégis elment a bíróságra, ami a választási kampány szempontjából nem szerencsés, de még inkább volt meglepő az újságírói kérdéseket nem engedő sajtótájékoztató, amelyen Trump hosszas monológot tartott, nemcsak az ellene pereket indító nőket hazugsággal vádolva, de saját ügyvédjeit is leteremtve, mondván, csalódott bennük. Igaz, nem sokkal később tehetségeseknek nevezte őket – fokozva a beszéd zavarodottságát.

„Gondolják el, mennyire életszerűtlen: híres vagyok, egy repülőgépen, ahová jönnek az emberek. És én ránézek egy nőre, megragadom, csókolgatni kezdem, fogdosom. mekkora az esélye ennek?” – kérdezte.

Ezután arról beszélt, hogy másik vádlója azért sem mond igazat, mert nem is néz ki elég jól: „Komolyan – és tudom, azt mondják majd, ilyet szörnyű mondani –, de ez nem történhetett meg, nem is történt, biztosan nem rá esett volna a választás” – érvelt a volt elnök.

Trump lépése már csak azért is meglepő – bár az, hogy stábja javaslatait figyelmen kívül hagyja, nem szokatlan –, mert a női választók körében való lemaradása Kamala Harrisszel szemben jelentős. A Demokrata Párt jelöltje mérhető előnyre tett szert országosan is Trumppal szemben, aki azután szorult hátrébb, hogy az újraindulásáról végül lemondott Joe Biden elnök, jelöltnek alelnökét javasolva.

Ez kibillentette Trump kampányát, amelyet addig Biden korára, gyenge mentális és fizikai állapotára épített. Harrisszel szemben azóta sem talált fogást Trump, aki láthatóan nehezen viseli, hogy nem ő a hírek legmeghatározóbb főszereplője, főleg, mivel Bidennel szemben a felmérések szerint magabiztos esélye lett volna, hogy 2016–2020 után ismét ő legyen az Egyesült Államok elnöke.

A verseny most sem lefutott, de most már ő lett az idős – és nyilatkozatai alapján szellemileg sem annyira meggyőző – jelölt, szemben az 59 éves Harrisszel, aki alelnökével is kiegyensúlyozottabban számíthat a különböző választói rétegek szavazataira, mint Trump, oldalán hozzá hasonlóan radikális alelnökjelöltjével, a magát Orbán-rajongóként is meghatározó J. D. Vance-szel.

A napokban a republikánus veterán, Dick Cheney – az ifjabb George Bush egykori alelnöke – is közölte, ő inkább Harrist támogatja, mert Trump olyan ember, aki nagy fenyegetést jelent az országra nézve.

A sajtótájékoztatót Trump ráadásul alig három nappal a Harrisszel tervezett vitája előtt tartotta, rengeteg muníciót szolgáltatva a demokrata jelölt kampánystábjának.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!