Izrael kezdi megroppantani a Hamász gerincét, közben Gáza lakosságának 90 százaléka menekültté válhatott

A nemzetközi közösség lélegzet-visszafojtva várja, mikor és milyen formában akarja Irán Izraelen megtorolni a Hamász politikai vezetője, Iszmáil Hánije teheráni felrobbantásával bekapott újabb megalázó pofont; és azt latolgatja, hogy az amerikai és izraeli titkosszolgálatok által erre a hétre előrevetített támadás vajon megáll-e egy korlátozott akciónál, vagy pedig a fél Közel-Keletet belerántja egy nagyobb konfliktusba.

A nagy geopolitikai találgatás közepette némiképp háttérbe szorult a gázai háború. Ugyan az egyiptomi határnál található Rafah ellen májusban indított offenzívával Izrael formálisan az egész Gázai övezetet elfoglalta, azonban a Budapestnél jóval kisebb, 41 kilométer hosszú, és 6-12 kilométer széles területet nem tudta teljes egészében ellenőrzése alá vonni. Annak ellenére, hogy a zsidó állam a gázai határsávot biztonsági zónává változtatta, magát a Gázai övezetet pedig egy bázisokból álló sávval kettévágta, az izraeli hadsereg (IDF) célja nem elsősorban egy statikus megszálló jelenlét kialakítása, hanem a Hamász egységeinek és infrastruktúrájának szisztematikus megsemmisítése.

Éppen ezért az izraeli támadó erők a terrorszervezet legfontosabb bázisterületein hullámokban, többször is átmennek – ezek helyét és idejét sokszor az erőit civil létesítményekben és a mai napig működőképes alagútrendszerben megőrző Hamász gerillaakciói határozzák meg. A Gázavárosnál található Dzsabália menekülttábort májusban három hétig tartó ostrom után lehetett csak megtisztítani, augusztus elején pedig az övezet második legnagyobb települése, Hán Júnisz ellen augusztusban már harmadjára vonultak fel az izraeli egységek.

Ahogy azt a gyér izraeli veszteségek is mutatják, a tisztogatónak szánt minioffenzívák egyre kisebb közvetlen ellenállásba ütköznek. Dan Goldfus, az izraeli 98. hadosztály parancsnoka a különbséget azzal érzékeltette, hogy amikor egysége decemberben először indult meg Hán Júnisz városa ellen, akkor – a totális légi és csaknem totális tüzérségi fölény ellenére 10 órába telt, míg átküzdötték magukat a Hamász védelmi vonalain, augusztus első hetében ugyanez a feladat már csak másfél órát vett igénybe.

Az IDF rendszeresen bejelenti egy-két középszintű Hamász-parancsnok likvidálását; sőt, július közepén egy bombatámadásban életét vesztette Rafa Salama, a Hamász Hán Júnisz-i egységének vezetője és Mohamed Deif, a szervezet katonai szárnya, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigád parancsnoka, az október 7-i terrortámadás egyik fő kitervelője is.

Joáv Galant védelmi miniszter a magas rangú terroristaparancsnokok halála után joggal állapította meg, hogy „a Hamász szétesőben van”. Azonban hiába fejezik le vezetését, hiába végeztek az IDF becslése szerint harcosainak felével, az izraeli katonai-nemzetbiztonsági elit egyetért abban, hogy „a Hamász egy eszme”, mely a katonai értelemben vett vereség után más formában – például egy decentralizált gerillamozgalomként – fog visszatérni. Éppen ezért a Benjámin Netanjahu által kitűzött „totális győzelmet” már nemcsak a katonai vezetés, hanem saját védelmi minisztere is elhibázottnak tartja – Galant a napokban a kneszet tagjai előtt konkrétan „halandzsá”-nak minősítette.

Gáza kétharmada megrongálódhatott

A Hamász túlélésének egyik biztosítéka paradox módon nem más, mint Gáza komoly lerombolása, mely generációkat tehet Izrael ádáz ellenségévé (nem mintha az Izrael-ellenesség 2023 előtt ne lett volna erős a palesztinok körében).

Izrael október 7-e óta ugyanis szisztematikusan lerombolta a civil infrastruktúra egy jelentős részét is; Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynökségének (UNRWA) vezetője műholdas felvételek alapján állítja, hogy Gáza épületeinek kétharmada augusztusra megrongálódott vagy megsemmisült. Izrael korábban többször is bírálta az UNRWA-t, az ENSZ vizsgálatot is indított, miután Izrael a Hamász segítésével vádolta meg a szervezet munkatársait. Az UNRWA szóvivője augusztus elején beszélt arról, hogy a bizonyítékok alapján megalapozott a gyanú, hogy a dolgozóik közül kilencen részt vehettek az október 7-i támadásban, ezért azonnal elbocsátották őket.

Többen is utaltak arra az elmúlt több mint fél évben, hogy Izrael katonai célpontjai kiválasztásánál az elmúlt éveknél sokkal kevésbé vette figyelembe a „járulékos” civil áldozatok potenciális számát, és egy, a CNN-nek nyilatkozó katona szerint az épületek lerombolásánál is többször inkább a megtorló-megfélemlítő szándék vezérelte.

A Hamász által vezetett gázai egészségügyi minisztérium szerint a halálos áldozatok száma csaknem 40 ezerre, a sebesülteké 90 ezerre tehető, de amikor ezekről a számokról beszélnek, összemossák a harcoló és civil áldozatokat, ezért például a súlyos emberáldozatokkal járó incidenseknél azonnal megindul a számháború, a veszteségek mekkora hányada volt a civil. Izrael vitatja az áldozatok számát és a civilek magas arányát a Gázai övezetben végrehajtott katonai akciókkal kapcsolatban.

Márpedig gyakorlatilag minden hétre jut egy többtucatnyi halottal járó incidens. A múlt hétvégén például – az elvileg tavaly novemberben megtisztított – Gázavárosban bombázott le az izraeli légierő két iskolát, ahol helyi közlések szerint 90 ember halt meg. Az IDF szerint a kis hatókörű precíziós bombák a publikáltnál kevesebb áldozatot szedtek, és közülük is legalább 20, névvel-arcképpel beazonosított terrorista volt, azonban helyszíni beszámolók alapján a támadás kevésbé tűnik sebészi pontosságúnak.

A közvetlen pusztítás azonban csak a Gázát sújtó humanitárius katasztrófa egy szeletét jelenti. Izrael előszeretettel mutat rá a a civileket élő pajzsként használó Hamász közvetett és közvetlen felelősségére, és a terrorszervezet egy gázai újságíró indulatos megfogalmazása szerint

nem törődött az október 7-i támadásra adott izraeli válasz palesztin civilekre gyakorolt hatásával. Nem biztosította az élelmiszer- és ivóvízellátást, nem halmozott fel tartalékokat gyógyszerekből és más alapvető szükségleti cikkekből: a háború első hónapjának végére már mindenki éhezett és betegségekkel küszködött.

Kivéve a Hamász fegyveresei, akik a hagyományos fegyveres erőkénél nagyobb privilégiumokat élveznek; ahogy Abu Marzúk, a szervezet egyik tisztségviselője még októberben cinikusan elárulta, a civileket nem engedik le a Hamász – zömmel külföldi segélyek elsikkasztásával kiépített – alagútrendszerébe, mert „azokat a Hamász harcosainak védelmére építették; a civilek megóvása az ENSZ és Izrael felelőssége”. A terrorszervezet a háború kitörése után ráadásul rendszeresen fegyveres erővel téríti el a civileknek szánt segélyszállítmányok egy részét is.

Ahogy az már a háború első hónapjaiban is látszott, a szisztematikus pusztítás humanitárius válságok egész láncolatával sújtja a helyi lakosságot. Ezek a válságok 10 hónapnyi háború és az emberek fizikai-mentális ellenálló képességének hanyatlása miatt csaknem elviselhetetlenné váltak.

Az egyes régiókba többször visszatérő hadműveletek, az izraeli evakuációs rendeletek azt eredményezték, hogy ENSZ-adatok szerint a 2,1 millió gázaiból 1,9 millióan váltak menekültté – közülük százezrek az elmúlt hónapokat azzal töltötték, hogy egyik hadműveleti területről a másikra menekültek.

Segélyszervezetek adatai a gázai lakosság általános legyengüléséről árulkodnak. Számos egyéb betegség mellett csaknem egymillióan szenvedhetnek légzőszervi problémáktól, több mint félmillióan hasmenéses tünetektől. Az egészségügyi ellátás a nemzetközi erőfeszítések ellenére is legjobb esetben hézagosan működik. A gázai kórházak állandó személyzet-, energia- és anyaghiánnyal küzdenek, ellátásukat nehezíti, hogy az övezet egyes részeibe esetlegesen jutnak csak be segélyszállítmányok.

Ma már a nemzetközi közösség egyre nagyobb része sürgeti az azonnali fegyverszünetet; az Egyesült Államok és a legfontosabb közvetítő országoknak számító Katar és Egyiptom csütörtökre hívta össze a fegyverszüneti tárgyalások legújabb fordulóját, amin a Hamász által még mindig fogvatartott több mint száz izraeli túsz sorsa is kérdés. Azonban borítékolható, hogy még ha sikerül is újból tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket (a Hamász részéről inkább a mediátorokat), akkor sem jutnak majd dűlőre.

Ahogy arról korábban írtunk, ezt azért is lehet biztosra venni, mert mind a Netanjahu-kabinetnek, mind pedig a Hamász gázai vezetésének elemi politikai érdeke fűződik a háború folytatásához. És miközben a terrorszervezet megegyezésre való hajlandóságát a súlyos veszteségek valóban megnövelhették, az elmúlt hetek fejleményei – Iszmáil Hánije főtitkár teheráni meggyilkolása és annak következményei, helyette a gázai főnök, Jahjá Szinvár kinevezése – újabb megugorhatatlan akadályokat gördítenek a fegyverszünet útjába.