Applikációval előznék meg, hogy az elefántok még több embert tapossanak halálra Indiában
2024. augusztus 11. – 14:01
Az indiai Asszam állam mobiltelefonos alkalmazást indított útjára, amelynek célja a vadon élő elefántok okozta halálesetek számának csökkentése – írja a BBC.
A „Haati” nevű alkalmazás figyelmezteti az embereket a közelgő elefántcsordákra, hogy időben el tudjanak menekülni. Assamnak az egyik legnagyobb elefántpopulációja van Indiában, és magas az elefántok és emberek közötti interakciók során bekövetkező halálesetek száma. A természetvédők szerint az elefántok egyre agresszívebbek Assam területén, mivel élőhelyeik zsugorodnak, és hagyományos természetes útvonalaikat is beépítik.
Az alkalmazást az Aaranyak nevű biodiverzitási szervezet fejlesztette ki, egy formanyomtatványt is tartalmaz, amely lehetővé teszi az áldozatok és hozzátartozóik számára, hogy kártérítést kérjenek a helyi kormányzattól, ha elefánttámadás során sérülés vagy haláleset történik. Az Aaranyak emellett egy kézikönyvet is bemutatott a napelemes kerítésekről, amelyek elriaszthatják az elefántokat. A WWF szerint kevesebb mint 50 ezer ázsiai elefánt él vadon, és Indiában évente körülbelül félmillió családot érintenek a terméskárosító elefántok.
A Hindustan Times által márciusban idézett hivatalos adatok szerint 2020 és 2024 között 1701 embert öltek meg elefántok Indiában.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!