Koronavírusos lett Joe Biden, megszakította a kampányútját

2024. július 18. – 06:16

Koronavírusos lett Joe Biden, megszakította a kampányútját
Fotó: Kent Nishimura / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden, az amerikai elnök lemondta a szerdai kampányprogramját – közölte a Fehér Ház az MTI beszámolója szerint.

A közlemény szerint az elnök be van oltva és az ismétlővakcinát is megkapta, ezért tünetei enyhék, de hazautazik Delaware állambeli otthonába, ahol karanténba vonul. Az elnöki hivatal szóvivője szerint Biden a betegsége alatt is ellátja a hivatali teendőit, a Fehér Ház pedig rendszeres tájékoztatást ad az elnök állapotáról.

Kevin O'Connor az elnök orvosa arról számolt be, hogy Joe Biden szerdán általános rossz közérzetre, valamint köhögésre és felső légúti tünetekre panaszkodott. A koronavírusteszt pozitív lett, megkezdték a gyógyszeres kezelést is. Biden megszakította a kampányútját Navada államban, és hazautazott.

A BBC cikke szerint az újraválasztásáért induló elnök szerdán még egy kampányrendezvényen tartott beszédet Las Vegasban, egy későbbi rendezvényét azonban le kellett mondani. Helyszíni tudósítások szerint a bejelentés után a város repülőterére szállították, ahol maszk nélkül szállt fel az elnöki gépre. Azt mondta az újságíróknak, hogy jól érzi magát.

Később az X-en megköszönte mindenkinek „a jókívánságokat”, és azt írta, hogy a felépülés során is „azon van, hogy elvégezze a munkáját az amerikaiakért”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!