A KDNP kilép az Európai Néppártból és annak frakciójából is

Legfontosabb

2024. június 18. – 19:49

Másolás

Vágólapra másolva

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) távozik az Európai Néppártból (EPP) és annak frakciójából, miután Magyar Pétert kedden az EPP mégis felvette a frakcióba – közölte Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő az MTI-vel.

Közleményükben felidézték, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette: egyfelől sem az EPP „háborús doktrínájával” nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP-frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be.

Az Európai Néppárt néven egyszerre létezik

  • egy európai pártcsalád (EU-n kívüli tagokkal is);
  • és ennek van egy európai parlamenti „képviselőcsoportja” (frakciója), de nem csak a pártcsalád tagjaitól ülhetnek benne képviselők.

A Weberrel tartott pénteki megbeszélés után Semjén még úgy fogalmazott: „ha megtörténik az, hogy Magyar Pétert felveszik az Európai Néppárt frakciójába, vagy a Tisza Pártot felveszik az Európai Néppártba, akkor a Kereszténydemokrata Néppártnak nem marad más lehetősége, mint az, hogy távozzon onnan”. A „vagy” kitétel miatt ezt a feltételrendszert eddig a legtöbben úgy értelmezték, hogy a KDNP csak a frakcióból tervez kilépni, ha oda bekerül Magyar, a pártcsaládból nem – most mégis onnan is távoznak.

Az EPP kedd este jelentette be, hogy felvették a Tisza Párt európai parlamenti képviselőit, köztük Magyar Pétert az Európai Néppárt frakciójába. A csoport vezetője, Manfred Weber támogatta a tiszások felvételét, miután múlt pénteken Budapesten járt. Ő a frakció mögött álló pártcsalád elnöke is: ebben pártok vannak benne többek között az EU-n kívülről is. A Tisza egyelőre nem tagja az ernyőszervezetnek, és nem is kérte a felvételét ide, a kisebbik magyar kormánypárt, a Fidesszel közös listán induló Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) viszont mindkettőben benne volt egészen mostanáig.

„Ez az EPP az identitásvesztő balra tolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség. Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták” – írta Semjén és Hölvényi, akik szerint az EPP és Magyar Péter „morálisan egymást minősítik”.

„A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is – ahogy ezt immár 80 éve teszi – Magyarországon és az Európai Unióban továbbra is képviseli a magyarság érdekeit és a kereszténydemokrácia értékeit. Hölvényi György – élve az új mandátum nyújtotta lehetőségekkel – folytatja küzdelmét az üldözött keresztényekért” – írták a közleményben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!