Rendszerváltást ígért Magyar Péter a budapesti Hősök terén összegyűlt tüntetőknek

2024. június 9. – 07:00

Rendszerváltást ígért Magyar Péter a budapesti Hősök terén összegyűlt tüntetőknek
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„A léhűtők, a hitványok, lelketlen szolgálók, haszonlesők ideje lejárt. Szorgalommal, tudással és kemény munkával fogunk eredményt elérni. Nem a másik sárba tiprásával, nem a hatalom, hanem a magyar emberek jóléte lesz fontos nekünk” -mondta el Magyar Péter június 8-án több tízezer ember előtt Budapesten a Hősök terén, a Tisza Párt által szervezett tüntetésen. A demonstráció kimondott célja az volt, hogy tiltakozzanak a Fidesz-kormány politikája ellen és támogassák a Tisza Párt programját, amely Magyar Péter vezetésével új irányt kíván adni az országnak. Megtelt a tér, bár a Tisza Párt EP-listavezetője szerint ők nem buszoztattak a tüntetésre, ahogy „Orbán Viktor egy héttel ezelőtt a békemenetnek hazudott, uszító rendezvényén”.

Miközben a független média hatalmas tüntetésről írt, és a helyszíni felvételek is ezt bizonyították, a kormánypárti lapok, az Origo például „Szánalmas kudarc Magyar Péter tüntetése” címen adta meg a hangot. Az írás Magyarról és a nagygyűlésén fellépő összes személyiségről igyekezett lerántani a leplet, majd megjegyezte, csak a fél Hősök terét tudta megtölteni. Érdemes összevetni a Fidesz nagy mozgósítási hajrájáról szóló beszámolóval ezt, aminek címe: „Egymillió Találkozás Napja: elképesztő siker Orbán Viktor korszakos ötlete”. A Telex percről percre követte az eseményeket, és fotóriportot is közölt a tüntetésről.

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-listavezetője és alelnöke bő egy órát beszélt, de úgy, mintha legalább országgyűlési választás lenne vasárnap, nem pedig önkormányzati és EP-választás. Rendszerváltást és új szövetséget ígért. Magyar szerint a változás már elkezdődött, és a hatalom kétségbeesett, mert érzi, hogy a szellemet már nem lehet visszazárni a palackba. Beszólt Orbán Viktornak, Tiborcz Istvánnak és Mészáros Lőrincnek is.

Beszédében köszönetet mondott az Orbán-kormánynak, amiért lejárató kampányukkal még inkább megerősítették a Tisza Párt támogatottságát. Magyar hangsúlyozta, hogy a kiváltságosok hatalmának felszámolása és egy igazságosabb ország felépítése a céljuk. Programjukban szerepel a nyugdíjminimum bevezetése, egy átfogó lakásépítési program, a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) újbóli bevezetése, valamint az Európai Ügyészséghez való csatlakozás.

A rendezvényen több ismert személyiség is felszólalt és fellépett:

  • Jordán Tamás, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, aki Szókratész védőbeszédéből adott elő egy részletet, majd Magyar Péter „lépésről lépésre” szlogenjét mondta el a tömeggel, szavazásra buzdítva a jelenlévőket.
  • Nagy Ervin színész a kultúra és a politika szétválasztásának fontosságáról beszélt, kiemelve a népi és az urbánus kultúra együttes jelentőségét.
  • Rost Andrea, operaénekes, aki egy Puccini-áriát adott elő.
  • Thuróczy Szabolcs Vörösmarty Mihály „Szózatát” szavalta el.
  • Bujdusó Andrea, EP-képviselőjelölt, rövid beszédében a nők és férfiak egyenlő esélyeiről beszélt a családban és a munkahelyeken, valamint a politikában való részvételük fontosságáról.

A demonstráción, mivel rendkívül meleg volt, többen rosszul lettek a tömegben. Magyar Péter és a szervezők többször is orvost kértek a helyszínre a rosszullétek miatt. A tüntetés azonban békésen zajlott, a résztvevők között nem alakultak ki konfliktusok.

Magyar Péter többször kiemelte, hogy a Tisza Párt célja egy olyan ország felépítése, ahol a szorgalom és a kemény munka számítanak, nem pedig a kapcsolatok. Hangsúlyozta, hogy a magyar emberek egysége és isten segítsége által minden nehézséget legyőznek. Felhívta a figyelmet a vasárnapi szavazás fontosságára, és arra kérte a jelenlévőket, hogy támogassák a Tisza Pártot.

A demonstráció végén Magyar Péter felkérte a résztvevőket a szokásos rituáléra: fogják meg és emeljék magasba egymás kezét, ezzel szimbolizálva az összetartást és az egységet.

„Kössünk egy új szövetséget egy új Magyarországért. Kezdjük meg a valódi rendszerváltást”

– mondta Magyar, majd a beszéd végén jött a szokásos szlogenje: „Lépésről, lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat, és építünk egy új demokratikus, európai Magyarországot.”

A rendezvény végén elültették az ország fáját. Magyar Péter azt mondta, legalább 500 településről hoztak és kaptak földet. „Reméljük, hogy mire ez a fa árnyékot ad, addigra egy új, sokkal boldogabb országban fogunk élni” – mondta Magyar.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!