Amint megkapták az engedélyt, az ukránok azonnal orosz területre lőttek amerikai fegyverekkel

2024. június 5. – 00:46

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ukrán parlamenti képviselő szerint már át is lőttek Oroszországba amerikai fegyverekkel, és több belgorodi rakétaindító állomást is szétlőttek – írja a New York Times. Az amerikai kormány csak néhány napja engedélyezte, hogy a fegyvereiket a határon túl is bevethessék az ukrán csapatok.

A képviselő szerint HIMARS-rakétarendszerrel támadtak, és nagyjából a határtól 30 kilométerre lőttek. Korábban a Biden-adminisztráció egyfajta vörös vonalként tekintett a fegyvereik ilyen jellegű felhasználásra, amit nem akartak átlépni, mert tartottak attól, hogy eszkalációhoz vezethet. A tiltás egészen a múlt hétig volt életben, de csak az Északkelet-Ukrajnával határos orosz területekre oldották fel.

A képviselő arról nem nyilatkozott, hogy hány rakétarendszert találtak el, csak annyit, hogy S-300-asokról és S-400-asokról volt szó. Oroszország ezeket többek között arra használja, hogy Harkivot lője.

Bár az állítást nehéz megerősíteni (legalábbis nem valószínű, hogy az oroszok beismerik, hogy szétlőtték a rakétarendszereiket, bár azt már említették, hogy az ukránok amerikai fegyverekkel lövik az orosz területeket), de a hétvége során több kép és videó is megjelent a neten a szétlőtt fegyverekről, és az NYT ezeket hitelesnek találta. Ez a videó is ilyen, és műholdképeken is az látszik, hogy az említett területen füst száll fel.

Az orosz vezetés többször is kijelentette már, hogy ha a nyugati országok megengedik Ukrajnának, hogy orosz területeket lőjenek, akkor súlyos következményekre számíthatnak, de az ukrán katonai szakértők bizakodóak, mert az engedéllyel már akkor lőhetnek a határ mentén gyülekező orosz egységekre, hogy azok támadást indítanának.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!