Robert de Niro Trump „bekattanásáról” beszél Joe Biden új kampányfilmjében

2024. május 25. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Közzétette új kampányfilmjét Joe Biden amerikai elnök, a Donald Trump „őrületeiről” szóló 30 másodperces videót Robert De Niro narrációjában hallhatjuk, írja a New York Times.

A Snapped (Bekattant) című spot Trump személyének és elnökségének bizarr megnyilvánulásaira emlékezteti a választókat, és arra figyelmezteti őket, hogy egy második Trump-időszak még rosszabb lenne.

„Az éjféli tweetektől a fehérítőszer ivásán át az emberek könnygázzal való lefújatásáig – tudtuk, hogy Trump elszabadul, amikor elnök lesz. Aztán elvesztette a 2020-as választást – és bekattant. Kétségbeesetten próbálta megtartani a hatalmat. Most pedig újraindul. Ezúttal azzal fenyegetőzik, hogy diktátor lesz. Hogy megszünteti az alkotmányt” – mondja Robert de Niro jellegzetes hangján.

A színész a kezdetektől fogva nyíltan szembeszállt Trumppal, 2018-ban a National Board of Review díjátadó gáláján például „babafőnöknek” nevezte őt, majd a Tony-díjátadón trágár szavakkal ítélte el. 2019-ben az Az ír (Irishman) londoni bemutatóján azt mondta: „van egy gengszter elnökünk, aki azt tesz meg, amit akar, ő ezeket meg fogja úszni, de nekünk itt maradnak a problémáink”.

A spot a csatatérállamok televíziós és digitális platformjain, valamint az országos kábelcsatornákon kerül majd adásba az Egyesült Állmokban, és persze az ismert videómegosztón is megnézhető.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!