Órákra lezárták München repülőterét klímaaktivisták akciója miatt

2024. május 18. – 13:57

Órákra lezárták München repülőterét klímaaktivisták akciója miatt
Klímaaktivista a müncheni repülőtér kifutóján – Forrás: Letzte Generation / X.com

Másolás

Vágólapra másolva

Biztonsági okokból több órára lezárták a müncheni repülőteret klímaaktivisták akciója miatt. A Letzte Generation (Utolsó generáció) csoport néhány tagja a kifutópályára is kijutott. Először minden járatot töröltek vagy más repülőterekre irányítottak át, később az egyik kifutót megnyitották, de így is jelentős késésekkel kell számolni – derült ki a Deutsche Welle beszámolójából.

„Nem az a kérdés, hogy elmegyek-e nyaralni, hanem az, hogy túlélhetek-e” – állt a szervezet egyik aktivistájának bejegyzésében az X-en.

A rendőrség nyolc tüntetőt őrizetbe vett.

A neoliberális kormánypárt komolyabb büntetést követel

A német közlekedési miniszter, Volker Wissing, a kisebbik koalíciós partner, a neoliberális Szabad Demokratákat (FDP) képviselő politikus szerint a légi közlekedés biztonságának veszélyeztetéséért kiszabható büntetési tételeken szigorítani kell. „Nem véletlenül vannak biztonsági zónák a repülőtereken. Ha a légi közlekedés nem működik biztonságban, akkor az emberek veszélyben vannak, súlyos gazdasági károk keletkeznek, turisták ezrei rekednek meg egy helyen” – írta közleményében a miniszter, bár ez lényegében egybeesik a klímaaktivisták céljaival, hiszen épp azt tartanák helyesnek, ha csökkenne a légi közlekedés és vele együtt – az olcsó repülőjegyek nyomán a pandémia előtt és utána is növekvő – tömegturizmus is világszerte visszaesne.

A tüntetés a pünkösdi hosszú hétvége előtt különösen érzékeny időszakra esett, a müncheni repülőtér péntektől vasárnapig 350 ezer utassal számolt.

„A gond a kormány, nem a pihenés” – állt a tüntetők egyik feliratán, utalva arra, hogy a pihenést el lehetne tölteni kevésbé környezetterhelő módon, ám a repülés a fogyasztóknak rendkívül olcsó lett, részben azonban azért, mert az ágazat jelentős költségvetési támogatást kap, többek között a kerozinra kivetett csökkentett áfával.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!