A britek azt gyanítják, Kína törte fel a fegyveres csapatok bérszámfejtő rendszerét

2024. május 7. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég feltörték Nagy-Britannia fegyveres erőinek bérszámfejtő rendszerét, a brit kormány szerint kínai hekkerek állhatnak az eset mögött, írja a BBC.

A Honvédelmi Minisztérium által használt rendszer tartalmazza a fegyveres erők állományának nevét és banki adatait. Nagyon kis számú esetben az adatok személyes címeket is felvonultathatnak. A rendszert egy külső vállalkozó kezelte.

Kína korábban kijelentette, hogy „ellenzi a kibertámadások minden formáját”.

A kormány az elmúlt napokban szerzett tudomást az adatszivárgásról, és nem talált bizonyítékot arra, hogy hackerek eltávolították volna az adatokat a rendszerből, de úgy kezeli a helyzetet, mintha ez megtörtént volna.

Mel Stride kabinetminiszter azt mondta, hogy a brit kormány rendkívül komolyan veszi a kiberbiztonságot, és nagyon gyorsan cselekedett.

Több forrás azt mondta a BBC-nek, hogy még korai szakaszban jár a nyomozás, és egyelőre nem biztos, hogy ki áll a jogsértés hátterében. Hónapokba, néha évekbe is telhet, amíg elegendő bizonyítékot gyűjtenek a nyilvános vádakhoz, így nem valószínű, hogy Kínát ezen a ponton hivatalosan is megnevezik.

Úgy tűnik azonban, hogy erre mutatnak a jelek, különösen annak fényében, hogy Peking korábban már célzott ilyen típusú adatkészleteket, és volt olyan, hogy ex-RAF-pilótáktól próbált információkat szerezni.

A feltörés által érintett szolgáltatók további tájékoztatást kapnak a kormánytól, és úgy tájékoztatták őket, hogy az aggodalmak inkább a csalás kockázatára vonatkoznak, nem pedig a személyes biztonságra.

Márciusban a kormány nyilvánosan megvádolta Kínát egy 2021 augusztusában végrehajtott hekkeléssel, amely a választási bizottság által birtokolt szavazók millióinak adatait próbálta megszerezni. 2023 decemberében a Nemzeti Kiberbiztonsági Központ azt közölte, hogy az orosz hírszerzés áll egy „rosszindulatú kibertevékenység mögött, amely megkísérel beavatkozni az Egyesült Királyság politikájába és demokratikus folyamataiba”. Korábban állami intézmények és magáncégek is váltságdíjat követelő hackerek célkeresztjébe kerültek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!