Észak-Korea szerint az Egyesült Államokban a legrosszabb az emberi jogok helyzete

Nem aratott nagy sikert Észak-Koreában a világ emberi jogi helyzetével foglalkozó amerikai jelentés, amely finoman szólva sem festett túl jó képet Kim Dzsongun diktatúrájáról.
Az észak-koreai hírügynökség beszámolója szerint a phenjani külügyminisztérium
„határozottan elítéli és elutasítja az Egyesült Államok külügyminisztériumának úgymond emberi jogi jelentését, ami hazugságokon és hamisításokon, előítéleteken és ellenségeskedésen alapul.”
Az MTI összefoglalója szerint az észak-koreai külügyminisztérium a washingtoni jelentést a belügyekbe való beavatkozásnak nevezte és jelezte: Phenjan megtorló intézkedéseinek „nincs határa”.
Szerintük az Egyesült Államokban „folytatódik az emberi jogok súlyos megsértése, beleértve az emberek rendszeres elnyomását, az etnikai, fajok és vallások közötti konfrontációt, továbbá különféle erőszakos bűncselekményeket”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!