Örményország visszaad négy falut Azerbajdzsánnak

2024. április 20. – 08:06

Másolás

Vágólapra másolva

Örményország beleegyezett abba, hogy visszaad négy, határmenti falut Azerbajdzsánnak – jelentette be pénteken Aykhan Hajizada, az azeri külügyminisztérium szóvivője az X-en. A tisztségviselő szavai szerint a négy település a kilencvenes évek állt örmény ellenőrzés alatt. A falvak visszatérését a szóvivő régóta várt történelmi eseménynek nevezte, írja az MTI. A megegyezés a területekről szóló megbeszélések nyolcadik fordulóján történt.

Az örmény külügyminisztérium közleménye szerint a két ország előzetes megállapodást kötött határvitájuk négy szakaszban történő rendezéséről. Azerbajdzsán még március elején közölte, hogy a négy falu visszatérése szükséges előfeltétele a békemegállapodásnak, amely véget vet a két volt szovjet tagköztárssaság közt több mint három évtizede tartó konfliktusnak. A megállapodás az említett települések hovatartozásáról a Reuters hírügynökség szerint az eddigi legvilágosabb jele annak, hogy a két oldal haladást ért el a megbékélés felé.

A megállapodás értelmében a falvakon felül nagyobb területek is visszakerültek Azerbajdzsánhoz, ami a mindennapi élet és a munkavégzés során is problémát okozhat. Az egyezség előtt Nikol Pasinján örmény miniszterelnök három, térségbeli faluba is ellátogatott, hogy egyeztessen a helyiekkel a megállapodás hatásairól.

Azerbajdzsán tavaly ősszel egynapos villámháborúval foglalta vissza a Szovjetunió 1991-es felbomlása óta vitatott hovatartozású – addig többségében örmények lakta, de nemzetközileg Azerbajdzsán részeként elismert – szakadár Hegyi-Karabahot, ahonnan az örmény lakosság szinte egésze elmenekült az offenzívát követően. Az Örményország által most visszaadott falu szintén 1991 óta volt örmény ellenőrzés alatt, miközben Azerbajdzsánhoz tartozott.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!