Az IDF volt szóvivője: Ez az új Közel-Kelet első napja

2024. április 14. – 01:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egykori szóvivője, Jonathan Conricus szerint új időszámtás kezdődött a Közel-Kelet történelmében, mivel Irán most először támadta meg Izraelt közvetlenül a saját szuverén területéről. „Ez az új Közel-Kelet első napja” – mondta.

Conricus a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, szerinte az izraeli légvédelem most azzal van elfoglalva, hogy kiiktassa az ország felé közeledő drónokat és rakétákat. Arra a kérdésre, hogy Izrael felkészült-e egy ilyen támadásra, azt mondta: „Szerintem Izrael jó a katonai vészhelyzetek megtervezésében, de a stratégiai részben nem mindig jeleskedik. Nem számítottam arra, hogy az irániak ezt megteszik, iráni földről. Ez más országokat, köztük az Egyesült Államokat is belerángatja a konfliktusba”.

Hozzátette: „Úgy gondolom, hogy van néhány terv a fiókokban, iráni célpontokat keresve”. Azt mondta, hogy ezek a célpontok valószínűleg olyan helyszínek lehetnek, amelyek „különböző terrorcsoportok, például a Hezbollah és a jemeni húszik felfegyverzésével foglalkoznak”. „Attól függ, hogy mekkora kárt okoznak Izraelben – ez lesz a mércéje annak, hogy Izrael hogyan fogja ezt megtorolni” – mondta.

(BBC)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!