Ezrek vonultak utcára Budapesten, miután Magyar Péter nyilvánosságra hozta a magyar kormány korrupciójára utaló hangfelvételt

2024. március 27. – 10:53

Ezrek vonultak utcára Budapesten, miután Magyar Péter nyilvánosságra hozta a magyar kormány korrupciójára utaló hangfelvételt
A Magyar Péter által szervezett kormányellenes tüntetés Budapesten, 2024. március 26-án – Fotó: Isza Ferenc / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezren tüntettek kedd este Budapest utcáin. Magyar Péter a Budapesti Főügyészség elé spontán tüntetésre hívta támogatóit. A tömeg hangos tapssal fogadta Magyart, aki arról beszélt, Orbán Viktornak és társainak jogi és politikai felelősséget kell vállalniuk, és le kell mondaniuk.

A hirtelen összehívott tüntetésen több ezren vettek részt, és a Legfőbb Ügyészség budapesti épületétől először a Parlament felé, majd a Vértanúk terére vonultak. Magyar mindkét megállónál beszédet mondott, és az esemény többnyire békésen zajlott, bár a legvégén a tömeg hangosan kiabált a Hír TV riporterével.

„Nem hagyjuk, hogy az elmúlt harminc év legnagyobb politikai és jogi botrányát elfojtják” – mondta a jelenlévőknek, és egyben Polt Peter főügyész lemondását követelte.

A tüntetés azt követően szervezték össze, hogy Magyar Péter nyilvánosságra hozta sokat emlegetett hangfelvételét. Az alig kétperces felvételen Magyar Péter Varga Judittal beszélget, a Schadl-Völner-ügyről és az ügy iratairól.

A 2023 januárjában készült hangfelvételen többek között az hallható, hogy Varga Judit arról beszél, hogy Rogán Antal kihúzatta magát a Schadl–Völner-ügy nyomozati irataiból. Ezt a hanganyagot az ügyészségnek is átadta. Varga reakcióként egy hosszú Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy volt férje napok óta terrorizálta, ezért mondta azt neki, amit hallani akart.

Magyar Péter tagadja volt felesége vádjait, és azt állítja, hogy a felvételt azután készítette, hogy a nő „maffiakormányról” beszélt neki. Azt állítja, hogy más felvételei is vannak, amelyeken a magyar kormány tagjai szerepelnek.

Magyar a nyilvánosságra hozatal előtt azt ígérte, a felvételből ki fog derülni, hogy Varga első kézből kapott információkat a Völner–Schadl-ügyről, és a beszélgetésben Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter neve is szóba kerül. Magyar azt állította , hogy „Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-Völner-iratokból”, azaz Magyar narratívája szerint az Orbán-kormány egyik miniszterének határára manipulálhatták a szóban forgó nyomozás bizonyítékait.

A magyar ügyészség a keddi hangfelvételre úgy reagált, „fizikai és jogi képtelenség ügyészségi iratokat átírni”.

A felvétel tartalma ugyan nem fogja lemondásra kényszeríteni a kormányt, és a Telexnek nyilatkozó jogász szerint önmagában a felvétel nem lesz elegendő a vádemeléshez, de a Magyar Péter és volt felesége, Varga Judit akkor még hivatalban lévő igazságügyi miniszter beszélgetése kínos részleteket árul el a magyar kormányt érintő korrupciós botrányról, az ún. Schadl-Völner ügyről.

A Magyar Péter jelenségről és Magyarország jelenlegi helyzetéről Stefano Bottoni történészt kérdeztük, akinek tavaly megjelent Orbán-könyve heteken keresztül tartotta a magyarországi eladási toplistákat. Stefano Bottoni szerint Magyar Péter akkor lépett színre, amikor a propaganda már nem tudja összefogni az önfélelemben tartott társadalmat.

A magyarországi tüntetésről a román sajtó (pl. Hotnews, Digi24) az AFP nyomán számolt be, és azt írja, hogy a tömeg Orbán Viktor lemondását követelte, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyből kiderült, hogy egy korrupciós ügyben érintett a magyar kormány több tagja.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!