Gáza felé tart egy amerikai hajó, hogy ideiglenes kikötőt építsen a segélyszállítmányoknak

Elindult a Közel-Kelet felé az az amerikai hajó, ami felszereléseket szállít a Gázai övezet partjainál épülő ideiglenes mólóhoz. A General Frank S. Besson Jr. nevű hajó szombaton hagyta el a Virginiában lévő támaszpontot. Joe Biden amerikai elnök néhány nappal korábban jelentette be, hogy az Egyesült Államok egy úszó kikötőt épít, aminek segítségével tengeri úton tudnak segélyszállítmányokat bejuttatni Gázába. A tervek szerint a móló 60 nap alatt épül meg, 1000 katona segítségével. A segélyszerveztek viszont attól tartanak, hogy a Gázában rekedt civileknek nincs ennyi idejük.

Gázában nincsenek működő kikötők és a part menti vizek túl sekélyek a nagyobb hajók számára, ezért is bizonytalan, hogyan lehet megoldani az övezet segélyezést tengeri úton.

Az Open Arms nevű spanyol segélyszervezet hajója 200 tonna élelmiszerrrel a fedélzetén napok óta arra vár egy ciprusi kikötőben, hogy megkapja az indulási engedélyt. A szervezet vezetője az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a titokban tartott célállomáson már felépült egy móló a segélyhajó fogadására.

Az ideiglenes móló építésére küldött amerikai hajó – Fotó: amerikai hadsereg Twitter-oldala
Az ideiglenes móló építésére küldött amerikai hajó – Fotó: amerikai hadsereg Twitter-oldala

(BBC)

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!