Több tízezren tüntettek Jair Bolsonaróért Brazíliában
Több tízezer ember fejezte ki támogatását Jair Bolsonaro volt brazil elnök iránt Sao Paulóban, írja a Guardian. A szélsőjobboldali volt elnök mintegy húsz percig beszélt a gyűlésen, hogy megvédje magát (éppen puccskísérlet miatt vizsgálódnak ellene), miközben felidézte elnökként eltöltött éveit.
Beszédében nem szidta régi ellenségeit és a legfelsőbb bíróságot sem, pedig szövetségesei az esemény előtt aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy még nagyobb bajba sodorja magát a brazil hatóságok vagy intézmények elleni bármilyen megjegyzésével.
Bolsonaro ellen éppen nyomozás folyik, hogy kiderüljön: mennyi a szerepe a 2023. január 8-i választások elvesztése utáni zavargásokban, amikor kormányzati épületeket támadtak meg a hívei. Bolsonaro azt akarja, hogy az a több tucat ember, akik még mindig börtönben ülnek a rongálások miatt, kegyelmet kapjon.
Bolsonarót a rendőrség azzal is vádolja, hogy elnöksége alatt illegálisan kapott ékszereket Szaúd-Arábiából.
A tüntetők szerint Brazília legfelsőbb bírósága üldözi Bolsonarót, és Luiz Inácio Lula da Silva elnök tisztességtelenül aratott győzelmet a 2022-es választásokon. Néhányan izraeli zászlókat is magukkal vittek a tüntetésre, jelzésképpen a jelenlegi elnöknek, akit széles körben kritizáltak amiatt, hogy Izrael gázai katonai offenzíváját a holokauszttal hasonlította össze.
Bolsonaro tagadta, hogy ő és hívei puccsot kíséreltek volna meg, amikor egy évvel ezelőtt a zavargók megtámadták a kormány épületeit. „Mi az a puccs? Tankok az utcán, fegyverek, összeesküvés. Brazíliában ilyesmi nem történt” – mondta.
Bolsonaro 2030-ig nem indulhat az elnöki posztért, mert kétszer is elítélték hatalommal való visszaélés miatt. Továbbra is aktív viszont a brazil politikában, mint Lula fő ellenfele.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!