Nem akar a Fidesszel egy EU-pártcsaládhoz tartozni a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség

503

Lemond arról, hogy csatlakozzon az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához, amennyiben a Fidesz is része lesz annak, jelentette be a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A párt képviselői azzal indokolták a döntésüket, hogy a Fidesz kormányozta Magyarországnak területi követelései vannak. „Nem akarunk barátok lenni Putyin barátaival” – utalt Orbán Viktor Oroszországgal ápolt jó viszonyára az AUR alelnöke, Marius Lulea, akit a G4media idézett. A lap arra is emlékeztet, amikor a Fidesz elnöke Nagy-Magyarországot ábrázoló sállal jelent meg a nyilvánosság előtt, amivel kiverte a biztosítékot a román külügynél.

Az AUR elnöke, George Simion a G4Mediának szerdán azt mondta, még nem hoztak végleges döntést ebben az ügyben, majd hozzátette, hogy az ECR-hez csatlakoznának az EP-választásokat követően, „az olaszországi és lengyelországi barátaikkal”, és „remélik, hogy a Fidesz lemond a határok módosításával kapcsolatos provokációiról”. Simion hangsúlyozta, hogy az ECR pártcsaládot vezető Fratelli d’Italia elnöke, Giorgia Meloni politikai példakép az AUR számára.

A közvélemény-kutatások szerint az AUR 19 százalékos támogatottságot érhet el az európai parlamenti választásokon a romániai pártok közül és hét képviselői helyet kaphat meg.

Egyébként az ECR több képviselője fenntartásokkal fogadta a Fidesz csatlakozási terveit, amint arról a Politico alapján a Telex is beszámolt. A Svéd Demokraták, a lett Nemzeti Szövetség és a cseh ODS képviselői is úgy nyilatkoztak, hogy a nagyobbik magyar kormánypárt Oroszország ukrajnai agressziójával kapcsolatos álláspontja nem egyezik az ECR értékrendjével.

Giorgia Meloni olasz kormányfő, a pártcsalád elnöke óvatosabban fogalmazott, az EP-frakció pedig azt válaszolta: az urnák zárása után „készen állunk, hogy tárgyalásokat kezdjünk olyan pártokkal, amelyek osztják az alapértékeinket”.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!