Izrael kiszabadított két túszt egy légi csapásokkal kísért rajtaütésben, sok palesztin meghalt Rafahban

2024. február 12. – 07:41

frissítve

Izrael kiszabadított két túszt egy légi csapásokkal kísért rajtaütésben, sok palesztin meghalt Rafahban
Fotó: Said Khatib / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli külügy- és belügyminisztérium közös közleményben jelentette be, hogy az ENSZ különmegbízottját, Francesca Albanesét nem engedik be Izraelbe, sem a megszállt területekre. A belügyminisztérium már hónapok óta megtagadta a vízum kiadását Albenesének, most pedig hivatalosan is kitiltották számolt be az esetről az Times Of Israel.

Izrael Katz külügyminiszter és Moshe Arbel belügyminiszter arról tájékoztatott: „ha az ENSZ vissza akar térni, akkor a vezetőinek nyilvánosan tisztázniuk kell, mit gondolnak a különmegbízott antiszemita szavairól, és el kell bocsátaniuk az alkalmazottjukat.” Albanese azt állította az október hetediki támadásról, hogy nem a zsidóságuk miatt ölték meg a Hamasz terroristái az áldozatokat, hanem az elnyomásra válaszul.

Izrael régóta tervezte a túszok kiszabadítását, a műveletet nagyon összetett volt, ezért a megfelelő körülményeket várták.

A 60 éves Fernando Simon Marmant és a 70 éves Louis Hart Rafahban egy második emeleti lakásban tartották fogva a Hamász fegyveresei. Az izraeli különleges erők vasárnap hajnalban törtek be a lakásba, és nem sokkal később légicsapások érték a környező területeket.

A mentőcsapat tagjai a testükkel védték a túszokat, miközben heves harcok alakultak ki az izraeli katonák és a Hamász fegyveresei között.

Miután a katonák kiszabadították a két túszt, biztonságos helyre vitték őket, ahol gyors orvosi vizsgálaton estek át, mielőtt kórházba szállították őket. A kiszabadított túszok kicsit gyengék, de a körülményekhez képest jól vannak.

Sajtóhírek szerint már legalább ötvenen meghaltak a légi csapásokkal megtámogatott rafahi izraeli akcióban, írja az Associated Press. A halottak között nők és gyerekek is vannak.

A légicsapásokban megsemmisült épületek egyike Rafahban 2024. február 12-én – Fotó: Ibraheem Abu Mustafa / Reuters
A légicsapásokban megsemmisült épületek egyike Rafahban 2024. február 12-én – Fotó: Ibraheem Abu Mustafa / Reuters

Izrael szerint két túszt szabadítottak ki hétfőn kora reggel a Hamász fogságából egy nagy erőkkel őrzött lakásból. Korábban Joe Biden amerikai elnök figyelmeztette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy Izrael ne hajtson végre katonai műveletet a civilek biztonságának garantálása nélkül.

Az izraeli hadsereg két túszt mentett ki hétfő reggel a légi csapásokkal kísért rajtaütésben Rafah városából, írja a SkyNews. Mindkét férfit a Hamász fegyveresei rabolták el a Nir Jichak kibucból október 7-én. A 60 éves Fernando Simon Marman és a 70 éves Louis Har jól vannak, egy izraeli kórházba szállították őket.

„Hosszú ideig dolgoztunk ezen a műveleten. A megfelelő körülményekre vártunk” – mondta Richard Hecht alezredes, az izraeli hadsereg szóvivője.

Palesztin tisztviselők szerint a rajtaütésben legalább egy ember meghalt.

Izrael hétfőn kora reggel megtámadta a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városát, a légicsapásokban 37 ember meghalt és többtucatnyian megsebesültek – írja a SkyNews.

A Palesztin Vörös Félhold szerint erőszakos volt a támadás, és egyesek attól tartanak, hogy Izrael szárazföldi offenzívát indított Rafahban.

A sajtóhírek szerint két mecsetet és több házat is találat ért. Az Associated Press újságírója szerint a kuvaiti kórház közelében történt a támadás, ahová a halottak és sebesültek egy részét szállították.

Izrael a támadást megerősítette, de a célpontokat és az áldozatok számát nem részletezte.

  • Izrael készül a rafahi támadásra
  • Netanjahu azt ígéri, biztonságos menekülőutat fognak biztosítani a városban tartózkodó civileknek;
  • a Hamász szerint bármilyen rafahi offenzíva „felrobbantja” a túszcseretárgyalásokat;
  • Izrael kizárását követelte az ENSZ-ből az iráni elnök.
  • Megtalálták a hatéves palesztin kislány holttestét, aki pár napja telefonon kért segítséget, miután izraeli tankok tüzet nyitottak a családja autójára.
  • Egyiptom felfüggesztené az Izraellel évtizedekkel ezelőtt kötött békét, ha megindul a Rafah elleni offenzíva.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!