Most először végeztek ki nitrogéngázzal embert az Egyesült Államokban

337

Nitrogéngázzal kivégezték Kenneth Eugene Smith-t Alabama államban, írja a CNN. Ő az első ember az Egyesült Államokban, akin ezt a módszert alkalmazták. A most 58 éves férfit még 1996-ban ítélték halálra, amiért egy bűntársával megöltek egy nőt.

Smith ügye azért is különleges, mert a férfin egyszer már megpróbálták végrehajtani a halálos ítéletet, de órákon át nem találtak megfelelő vénát, és így nem adták be neki a méreginjekciót. A 2022-ben félbeszakadt kivégzés után Alabama kormányzója felfüggesztette az összes kivégzést az államban, utána döntöttek a nitrogéngázos módszerről. Vannak, akik megkérdőjelezik az eddig még élesben nem tesztelt eljárás humánus voltát, Smith pedig attól félt, hogy nem egyszerűen kivégzik, hanem kínhalált kell halnia.

A kivégzés nagyjából 22 percig tartott. Alabama azt állította, hogy az új nitrogén gázas módszer „talán a valaha volt leghumánusabb”, de szemtanúk beszámolói szerint egyáltalán nem ez volt a helyzet. Szerintük Smith vonaglott és görcsösen rángatózott, és a férfi lelkésze azt mondta, hogy a börtön személyzete is láthatóan meglepődött, mennyire rosszul alakultak a dolgok.

Smitht és társát 1988-ban egy lelkész, Charles Sennett bérelte fel egy közvetítőn keresztül ezer dollárért, hogy gyilkolják meg a feleségét. Az elkövetők az utasításoknak megfelelően úgy tettek, mintha be akartak volna törni a házba, majd ott megkéselték Elisabeth Sennettet.

A nitrogéngázas kivégzéssel kapcsolatban sok a kétely, rengetegen nem tartják humánusnak, Smith ügyvédei az utolsó pillanatig próbáltak fellebbezni ellene. A módszer lényege, hogy az elítélt arcára egy légmentesen záró maszkot tesznek, majd tiszta nitrogént eresztenek bele, ami fulladáshoz vezet. Papíron úgy tűnik, hogy ezzel a módszerrel semmi nem mehet félre, az elítélt biztosan meghal. Csakhogy az eljárást korábban még soha nem tesztelték ebben a formában le élesben, nem biztos, hogy humánus, és az is lehet, hogy másra is veszélyt jelent kivégzés közben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!