Erdoğan aláírta a svéd NATO-csatlakozást jóváhagyó törvényt
Recep Tayyip Erdoğan török elnök aláírta csütörtökön Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációs okmányát, majd a jogszabályt közzétették a hivatalos közlönyben, és ezzel befejeződött a törökországi ratifikáció, írja az MTI.
Az államfő azt követően írta alá a ratifikációs okmányt, hogy a török parlament keddi plenáris ülésén jelentős többséggel megszavazta a vonatkozó előterjesztést.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök csütörtök este az X közösségi oldalon üdvözölte a fejleményeket. Úgy fogalmazott, hogy Svédország ezzel kulcsfontosságú mérföldkőhöz érkezett a NATO-tagság útján.
A török elnök pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) közölte, hogy az ankarai jóváhagyásban kulcsszerepet játszott Stockholm határozottabb fellépése a Svédország területén élő kurd szélsőségesek ellen.
Erdoğan korábban a ratifikációt kapcsolatba hozta amerikai harci repülőgépek beszerzése iránti török igényekkel.
Az észak-atlanti szövetség alapokmánya szerint minden tagországnak hozzá kell járulnia bármely új tagország felvételéhez.
Orbán Viktor közben meghívta svéd kollégáját Magyarországra, hogy „a kölcsönös bizalom elmélyítése” mellett a NATO-csatlakozásukról is beszélgessenek. Erre a svéd külügyminiszter előbb úgy reagált, hogy Svédország nem lát okot magyarországi tárgyalásra. Most viszont a svéd miniszterelnök válaszlevele szerint mégis nyitott egy találkozóra.
Azzal, hogy Törökország is ratifikálta a svéd csatlakozást, Magyarország lett az utolsó, amely még ezt nem tette meg, pedig a kormány végig azt ígérte, hogy nem ők lesznek az utolsók. Kövér László azért nem érzi rosszul magát emiatt, ő személy szerint annyira nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!