Svédország júliusig csatlakozhat a NATO-hoz a szervezet főtitkára szerint

A német DPA hírügynökségnek adott interjújában Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára úgy nyilatkozott, hogy Finnország közelmúltbeli csatlakozása után hamarosan Svédországot is felvehetik a katonai szövetségbe, írja a Politico. Erre Stoltenberg szerint a július 9. és 11. közt Washingtonban tartott NATO-csúcs előtt sor kerülhet.

Mint a szervezet vezetője emlékeztetett, Törökország korábban azért nem hagyta jóvá a svéd tagfelvételt, mert így szerette volna elérni, hogy az észak-európai ország lépjen fel a Kurd Munkáspárt (PKK) területén tartózkodó tagjaival szemben. Ezen felül Recep Tayyip Erdoğan török elnök nyomásgyakorlással akarta elérni azt is, hogy az Egyesült Államok adjon át F-16-os vadászgépeket Törökországnak.

Miután mindkét ügyben előrelépés történt, majd néhány nappal később az elnök jóváhagyását követően a török parlament külügyi bizottsága is megszavazta a svéd NATO-csatlakozást, így a következő lépés a parlamenti jóváhagyás lehet.

A védelmi szervezet főtitkára kitért arra is, hogy Svédország NATO-csatlakozásába egyelőre Magyarország sem egyezett bele. Orbán Viktor miniszterelnök a december végén tartott Kormányinfón úgy fogalmazott, hogy a magyar parlamentnek nincs gusztusa a döntéshez.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!