Már közel 50 halálos áldozata van a Japánban történt hétfői földrengésnek

A legfrissebb jelentések szerint legalább 48-an meghaltak, miután nagy erejű, 7,6-os magnitúdójú földrengés rázta meg Japán középső részét hétfőn, írja a CNN. A hatóságok közlése szerint egy idős férfi azután halt meg, hogy sikerült kimenteni a romok alól. A mentőcsapatok jelenleg is nagy erőkkel kutatnak túlélők után.
A halálos áldozatok mellett többtucatnyian sérültek meg. Több mint száz lakóház és bolt égett le a földrengés nyomán kialakuló tűzben. A katasztrófa miatt közel 60 ezert embert kellett evakuálni és 45 ezernél is több háztartás maradt áram nélkül Isikava prefektúrában, ahol a földrengés epicentruma volt. Az utórengések és a cunamik veszélye miatt ezrek töltötték a hétfő éjszakát evakuációs központokban.
A földrengés helyi idő szerint hétfőn 16:10 körül történt, és több mint 60 utórengés követte. Elsősorban a Honsú sziget nyugati partvidékét rázta meg a földmozgás. Nem sokkal később cunamiriadót adtak ki, amelyet később visszaminősítettek, kedden pedig mindenhol visszavontak. A japán nukleáris szabályozó hatóság szerint a Japán-tenger mentén fekvő atomerőművekben nem okozott problémát a hétfői földrengés.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!