Február elsejétől fog működni Szuverenitásvédelmi Hivatal Magyarországon, megvan a vezetője is

Lánczi Tamás, az MTVA online igazgatója, a kormányközeli Századvég korábbi igazgatója lesz a február elsejétől működő Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, írja a Magyar Nemzetre hivatkozva a Telex. A kormánypárti lap értesülését maga Lánczi Tamás is megerősítette.

Lánczi Tamás helyettes államtitkárként dolgozott Orbán Viktor egyik korábbi kormányában, később a Századvég igazgatója, a Figyelő főszerkesztője, majd a XXI. Század Intézet igazgatója volt. Jelenleg az MTVA online igazgatója, és a 48 perc című műsort vezeti.

A nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvény nyomán felálló hivatal vezetőjét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki hat évre. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Lánczi Tamás január közepén teheti le az esküjét a Sándor-palotában. Lánczi fizetése közel 5 millió forint lesz, azt ugyanis a jegybank elnökének járó havi bér 80 százalékának megfelelő összegben határozták meg. További részletek a szuverenitásvédelmi törvénnyel kapcsolatban a Telexen olvashatók.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!