Lengyelországban felmentették a közmédia vezetését, leállt a legelfogultabbnak tartott tévé adása

Miután kedden Donald Tusk új lengyel kormányfő bejelentette, hogy a súlyos szakmai kifogások miatt egyelőre nem biztosítják a közmédia finanszírozását a jövő évi lengyel költségvetésben, szerdán fel is mentették az előző, Lengyelországot két cikluson át vezető Jog és Igazságosság (PiS) kádereiből álló vezetést. A Fidesszel – az orosz kérdést leszámítva – szoros ideológiai, sőt kampánystratégiai szövetségben álló PiS iránt leginkább elfogult tévéadó, a TVP Info adása ugyancsak szerdán leállt.

A vezető kormánypárt a fejleményeket elégedetten kommentálta:

Vége a TVPis-nek, a TVP Infót lekapcsolták.

Közben azonban a PiS politikusai már kedd este felbukkantak a köztévé székházánál, megjelent a párt vezetője, Jarosław Kaczyński is, aki szerint a „demokrácia védelmében” cselekednek. Mateusz Morawiecki korábbi miniszterelnök szerint pedig a közmédiával szembeni eljárás „sérti jogállamot”, és az ellenzék „nem fogja hagyni, hogy Lengyelországban diktatúra épüljön ki”.

A közszolgálati műsorszolgáltató választási kampány alatti torz és nyíltan részlehajló tudósításai miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelentése szerint a kormánypártnak olyan erős hátszele volt, ami „aláásta az állam és a párt demokratikus szétválasztását”. A Telexen részletesen bemutatott és értelmezett választás után pedig pont Marcin Wolski, a TVP egyik legfontosabb műsorvezetője fakadt ki amiatt, hogy

Durvább propagandát csináltunk, mint a '70-es években [a kommunizmus alatt].

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!