Az izraeli erők tévedésből megöltek három izraeli túszt
2023. december 15. – 20:55
Az Izraeli Védelmi Erők pénteken bejelentették, hogy tévedésből megöltek három izraeli túszt – írja a Guardian.
Daniel Hagari, az IDF szóvivője pénteken kiadott közleményében azt írta:
„A Shejaiya-i harcok során az IDF egyik tagja tévesen fenyegetésként azonosított három izraeli túszt. Ennek következtében rájuk lőttek, és megölték őket” – írta Hagari X-en.
Az incidens helyszínének átvizsgálása során merült fel a gyanú a halottak személyazonosságával kapcsolatban. A holttesteket izraeli területre szállították vizsgálatra, majd kiderült, hogy három izraeli túszról van szó.
Az IDF szerint Yotam Haim és Samer Talalka voltak az áldozatok. A harmadik halott nevét családja kérésére nem közölték.
Az IDF közölte, hogy „azonnal megkezdte az incidens kivizsgálását”.
Friss bejegyzések
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!